Zárás előtti emelkedés

Meglehetősen pozitív hangulat járta át a vezető tőzsdéket világszerte, amelyben nagy szerepe lehetett az olajárak hirtelen esésének. Nyugat-Európában az indexek kivétel nélkül egy százalék feletti erősödést produkáltak. Keleten ugyanakkor már nem mindenhol volt ilyen rózsás a helyzet: míg Moszkva 0,1 százalékkal került feljebb, addig Prága ugyanennyivel csúszott le, Varsó pedig 1,3 százalékot esett. Budapest 0,33 százalékot javított.

Munkatársunktól
2008. 07. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előbb ütemesen csorgott lefelé a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, ám a nap végén előbb elérte a stagnáló szintet, majd minimális mértékben átlendült a pozitív tartományba. Ennek köszönhetően a mutató 20 350,02 ponton zárt, ami 67,82 pontos, vagyis 0,33 százalékos emelkedésnek felel meg, amelyhez az utóbbi hónapok átlagos forgalmától nem sokkal elmaradó, 11 milliárd forintos kereskedelmi mérleg társult.
A legnépszerűbb papír a vártnak megfelelően az OTP volt, amely 6,2 milliárd forintos forgalmat generált, ami mellett 1,4 százalékos volt az erősödés. A Mol szintén a pozitív tartományban zárt 0,1 százalékos növekedéssel, amihez 1,8 milliárd forint értékű adás-vétel párosult. A magyar olajtársaság tegnap keresetet nyújtott be a rivális OMV ellen a bécsi bíróságon rossz hír keltése és rágalmazás miatt, mert az osztrák cég legutóbbi ausztriai sajtónyilatkozatai nyíltan indiszkrécióval vádolták meg a Molt az Európai Bizottság fúziós vizsgálata során kiadott nyilatkozata kapcsán.
Nem zárult eredményesen a nap a gyógyszergyártók számára, mivel a Richter és az Egis egyaránt 0,8-0,8 százalékot veszített értékéből. A Magyar Telekom 0,3 százalékkal jutott feljebb egymilliárd forintos forgalom mellett. A kisebbek közül a Pannergy teljesített jól, árfolyama ugyanis 1,7 százalékkal emelkedett, papírjai pedig 247 millió forint értékben cseréltek gazdát.
Gyengén kezdte a napot a hazai fizetőeszköz, ám előbb a régiós valuták erősödésének, majd később az olajár csaknem 6 dolláros zuhanásának köszönhetően ismét erősödött a tegnapi, 232 forint/eurós árfolyam. Késő délután 231,25– 231,55 forintot ért az európai közös valuta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.