Nem várható fordulat a hazai ingatlanpiacon. Az Ecostat ingatlanbarométer indexe a 2008 első negyedévi 45,6 százalékról az év második negyedévében 46 százalékra nőtt, ugyanakkor 1,5 százalékponttal csökkent 2007 azonos időszakához viszonyítva. Az ingatlanpiaci szereplők – a beruházó cégek, a forgalmazók, a lakosság, az önkormányzatok és a kivitelezők – várakozásait jelző mutatószámok három éve tartósan alacsony értékeken állnak, és lényegi változást továbbra sem mutatnak.
Átlag feletti dinamika volt tapasztalható az ingatlanforgalmazó vállalkozásoknál. Ezek a cégek az év első negyedévében még kismértékű forgalomcsökkenésre számítottak, ám a második negyedévben optimistábbá váltak, jelentősebb mértékű növekedést prognosztizálnak az előttünk álló fél esztendőre. A forgalmazó vállalatok a lakossági kereslet bővülésére legnagyobb mértékben az építési telkeknél és a lakások céljára szolgáló ingatlanoknál számítanak, főleg a főváros agglomerációjában. Az Ecostat szerint az ingatlanberuházó cégek a legpesszimistábbak. A következő fél évre vonatkozó becsléseik alapján a külföldi befektetők kivételével minden megrendelői csoporttól, ezen belül is a lakosságtól várják az építési kedv legnagyobb mértékű csökkenését. A beruházók relatív többsége csaknem minden ingatlantípusnál visszaesést prognosztizál, kivételt jelentenek továbbra is a bevásárlóközpontok és a mezőgazdasági építmények, ahol a beruházók optimizmusa töretlen.
Az Ecostat felmérése szerint a lakosság várakozásai sem nevezhetők felhőtlennek, többségük nem tervez jelentős ingatlanvásárlást a következő fél évben. A tervezett kiadások között az ingatlanvásárlás vagy a lakások felújítása a harmadik helyen szerepel. Az elmúlt negyedévben csökkent az önkormányzatok ingatlanfejlesztési kedve is. Az összességében pesszimista vélemény azt tükrözi, hogy a polgármesteri hivatalok szerint a 2008-as év második-harmadik negyedévében kismértékben visszaesnek a központi költségvetéstől érkező források. Az építőipari vállalkozások pesszimizmusa kissé csökkent, ám érdemi változás náluk sem figyelhető meg.
Az ingatlanpiac szereplői erre az évre az Ecostat által előre jelzett 6,5 százalékos inflációnál magasabb, 6,9–10,2 százalékos árnövekedést prognosztizálnak. A legmagasabb, 10,2 százalékos áremelkedést továbbra is az építőanyag-áraknál, az építési-szerelési tevékenységek árainál – 9,1 százalék – és a tervezési díjaknál – 7,7 százalék – várják. A fentiektől kismértékben marad el a munkaerőköltségek 7,5 százalékos és a telkek árának 6,6 százalékos várt emelkedése. A kész ingatlanok csoportjában az árnövekedésére számítók 5,7–11 százalékos átlagos drágulásra számítanak.
Őrült összegért igazol az Arsenal és a Manchester United
