Hogy miért is érdemes a hét végén Kapolcsra látogatni? Főként a Kobuci kert zenei programjai miatt. Ma este a magyar népzenei élet egyik kultikus formációja, a kecskeméti Csík zenekar igazi lélek zenéjét élvezhetik a kapolcsi bűvészeti napok második hétvégéjére érkezők. Holnap ugyanitt, a hangulatos folkkocsma domboldalba ágyazott színpadán tartja a Tükrös együttes A mi Mezőségünk című albumának lemezbemutatóját. Mindenképpen időzzünk el tehát a faluvégi Kobuciban, ahol a muzsika mellett engedjünk a gasztronómiai csábításnak is, és kóstoljuk meg a kihagyhatatlan, névadó kolbászos bucit és a házi réteseket.
Ha már a népzenénél tartunk, a Malomszigeten egész hétvégén egymást váltják a folkprogramok. Ma Dudás András játszik tangóharmonikán bodrogközi és székely dalokat, utána a Fakutya együttes elektromos kobozzal ötvözött moldvai népzenéje csábíthatja a merész zenei megoldásokat kedvelőket. Holnap ugyanitt a világzenéé a főszerep: lesz udu balkáni és dél-amerikai ritmus az Escargoz zenekar tolmácsolásában, utána a kis-ázsiai zene világába kalauzol el mindenkit az Arasinda török zenekar, végül pedig a Ruach zenekar argentin tangót és klezmermotívumokat ötvöző zenéjét hallgathatják meg a Malomszigetre térők. És még mindig a zenei kínálat; a hét végén klasszikus muzsika is lesz bőven. Vasárnap a Malomsziget a Veszprémi Vivace Nemzetközi Kórusfesztiválnak ad otthont. Színpadra lép majd a Medera Kamarakórus, a Mirce Acev Egyetemi Énekkar, a török Nilüfer Coksesli Korosu és a Taipei Filharmónia Ifjúsági és Gyermekkara.
Gazdagnak tűnik a színházi előadások tárháza is a fesztivál utolsó három napján. Holnap a kapolcsi Faluházban a KisFöldAlatti Színház három darabja követi majd egymást. Délután tartják Witold Gombrowitz Yvonne című darabjának állapotbemutatóját, amelynek hivatalos premierje majd szeptemberben lesz, ezt követi a Guelmino Sándor és Mácsai Pál által írt Mi újság, múlt század?, amely újságcikkekből szemezgetve halad végig a XX. század fontos eseményein, az estét pedig Szophoklész Antigonéja zárja majd.
A kulturális programok mellett érdemes részt venni a szombati teljesítménytúrán, ami reggel hétkor indul a Faluház elől. Aki érez magában elegendő energiát ebben a melegben, hogy több tíz kilométert túrázzon a tűző napfényben, ne hagyja ki ezt a lehetőséget sem.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
