Befejezetlen történet a Vereckei-hágón

Ukrajna és Magyarország nagyköveteinek, a kárpátaljai megyei állami közigazgatás és a megyei tanács, valamint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetőinek részvételével, de a régió magyarságának kizárásával avatták fel július 21-én a Vereckei-hágón a mintegy tizenkét évig tartó huzavona után a honfoglalási emlékművet. Távol maradt viszont az avatóünnepségről az emlékmű felépítésének kezdeményezője és annak megvalósításához nem kevés anyagi áldozatokkal hozzájáruló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
A nagy titkolózás közepette megejtett emlékműavatásnak valójában tehát csak az ultranacionalista Összukrajnai Szvoboda Szervezet örülhetett igazán, amely ha nem is tudta megakadályozni, hogy a honfoglalási emlékmű egyáltalán megvalósuljon, azt viszont igen, hogy azt a legmagasabb állami szinten, a két államfő részvételével avassák fel. Sőt mi több, azt is megtorpedózta, hogy az avatás valóban népünnepély legyen, százak, netán ezrek részvételével történjen meg, jóllehet most talán éppen erre volna leginkább szükség. Mert kétségtelenül attól lett volna valóban szép, felemelő, maradandó és nem utolsósorban az egykori honfoglalók emlékéhez méltó az avatóünnepség, ha arra itt, a Kárpát-medencében élő magyarság is elzarándokolhatott volna. Így ugyanis a nélkülük, a tömegek kizárásával megejtett avatás, bármilyen igyekezetet és alázatot tükrözött is a jelenlévők részéről, mégiscsak rossz szájízt hagyott nagyon sokakban, hiszen az emlékmű mindig is a kétezres évek párbeszédképtelen, morális és mentális torzulásokkal fertőzött, ellenségképet kereső, megvetést és gyűlöletet gerjesztő mindennapjainak szomorú valóságára fogja emlékeztetni az utókort.
Annak ellenére, történt így, hogy április tájékán, Viktor Juscsenko első negyedévet összegző sajtókonferenciáját követően még megvolt a reménye annak, hogy rendben mennek a dolgok. Az ukrán államfő ugyanis határozottan kiállt az emlékmű mellett, arra szólítva fel az ellene tiltakozókat, hogy csakis a méltányosság, a nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított tolerancia teheti naggyá a nemzetet. Az államfő kioktatással felérő felhívását azonban éppen azok nem hallották meg, akiknek címezte. Ők ugyanis sem méltányosak, sem toleránsak, sem nagyok nem akarnak lenni, hiszen nagyon jól érzik magukat a bőrükben kicsinyes mivoltukban is, ily módon ugyanis minden felelősség és következmény nélkül azt tehetnek és mondhatnak, amit éppen jónak látnak, noha az indulat és a gyűlölet dörzspapírjába csomagolt minden szavuk gyúanyag, ami bármikor tetté érhet.
Az avatóünnepségen részt vevő UMDSZ elnöke ugyan fontos mérföldkőnek nevezte az eseményt, mivel a nacionalista szervezetek hisztériakeltése közepette már annak is örülni kell, hogy azt egyáltalán megtartották. Ezzel együtt Gajdos István egyik sajtónyilatkozatában az avatóünnepség szépséghibájának nevezte, hogy a szervezők elfelejtették meghívni a kárpátaljai magyar történelmi egyházak képviselőit, így nem szentelték fel és áldották meg a magyar emlékjelet. Ezért azt tervezik, hogy még augusztusban pótolják a hiányosságot.
Nem mondott le az emlékmű újbóli felavatásáról annak kezdeményezője és megvalósítója, a KMKSZ sem, de csak azt követően, miután megteremtődnek az ehhez szükséges jogi feltételek. Kovács Miklós elnök szerint az eddig történteket sokféle jelzővel lehet illetni, lehet rajtuk ironizálni, de a lényegen ez mit sem változtat: az avatóknak sem jogi, sem pedig erkölcsi alapjuk nem volt arra, hogy ezt a KMKSZ helyett megtegyék.