Hangszerbemutató? Koncert? Távol-keleti zenei és kultúrtörténeti foglalkozás? Lehetőség a meditációra, belső utazásra az álom és ébrenlét határán? Arról, hogy valójában minek nevezhető a hangoknak az a varázslatos együttese, amely szombaton délután Leányfalun megszólalt, valószínűleg különbözőképpen vallanának a tibeti gongfürdő résztvevői.
Az bizonyos, hogy a gong a legősibb hangszerek egyike. Megformálását tekintve sem egyszerű, változatai évezredes fejlődés alatt alakultak ki. A chan gongnak például a közepe vékonyabb, pereme vastagabb, így a széleken az alaphang mindaddig hangzik, amíg középen az összes felhang el nem hal. A wind gong fala egyenletesen vastag, hangzása rendkívül gazdag, de rövidebb ideig tart. A tiger gong közepén kiemelkedik, széle visszahajlik, felhangjai nagyon hosszan zengenek. Állítólag voltak olyan szerzetesek Tibetben, akik saját hangjuk frekvenciáját a gongéhoz tudták igazítani, így kiáltásukkal több száz méter távolságból meg tudták azt szólaltatni.
Már az ókorban úgy vélték, hogy a gongban keletkező hang valójában egy olyan erő, amely különböző hangszínek kombinációját képes létrehozni, és olyan hatalmas hanghullámot hoz létre, amelyet az ember nemcsak a fülével hall, hanem az egész testével érzékeli, a hangfolyam mélyen a test belsejébe hatol, a test legkisebb sejtjét is átrezegteti, áthangolja. Ezért vélték úgy, hogy a gong hangjában megfürödni egészséget jelent, de már megérintése is erőt, boldogságot ad.
Mások mellett Tomek Czartoryski ismertette meg a gong művészetét, gyógyító hatását az öreg kontinensen, tőle sokat tanult a leányfalui bemutató két gongterapeutája, Békési Zsuzsa és Nagy Anita. Gyógyító gongutazás – mondja a lengyel mester lemezének címe, s valójában ilyen utazáson lehettek a tibeti gongfürdő résztvevői is, akik a négy, különböző hangolású gong, számos kisebb, a zenei hangzást gazdagító hangszer s az instrumentumokhoz társuló emberi hang vezetésével hosszú utazásra indulhattak a lélek, az álmok világába. Gyógyultak-e a különböző frekvenciára hangolt gongok hangját hallva? Bizonyosan. Már akkor is, ha egyszerűen csak megnyíltak, és hagyták, hogy eljusson hozzájuk egy távoli, titokzatos zenei világ, ősi kultúra üzenete.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
