Rendkívüli pályát futott be a hajdani ferencvárosi gőzmalom egyik alkatrésze. Lestrapált gőzkezelő üst soha sehol nem kapott még akkora nyilvánosságot, mint nálunk a múlt héten. A kerületi építkezés dolgozói bukkantak rá a különös szerkezetre, hívták is mindjárt a hatóságokat, akik rövid vizsgálódás után megállapították, bomba lapul a feltúrt földben. Ennél többet akkor még nem tudtak mondani, mindössze a súlyára tippeltek, úgy kéttonnásnak ítélték.
Egy tudálékos illetékes a kiemelés előtt még úgy nyilatkozott, hogy nagy erejű német bombáról van szó. (A szerkezet nagy része akkor még bent volt a földben, nem is láthatta.) A feltételezés később kapitális marhaságnak bizonyult, hiszen a németek soha nem bombázták Budapestet.
Miután a hatóságok kiürítették a kerületet – ez sem volt egyszerű –, kiderült, szó sincs itt semmiféle robbanószerkezetről, csupán a régi ferencvárosi gőzmalom kezelőüstjét találták meg a szakemberek.
A gőzkezelő üstté szelídült bombát kizárólag a főkapitányság operatőre kaphatta lencsevégre, a honvédelmi tárca sajtóosztálya pedig még akkor is világháborús bombát emlegetett, amikor kiderült, nem azt találtak. Akárhogy történt is, a szabadságát töltő miniszterelnök, a honvédelmi és a rendészeti miniszter köszönetét fejezte ki a hatóságoknak felkészültségükért. Az álbomba végül Sződligetre került egy vashulladéktelepre, a nagymama faszenes vasalója és egy samottkályhája mellé.
Front Robert C. Castellel – „Olcsóbban, de ugyanazzal az amerikai hegemóniával”
