Eltemették a lezuhant mentőápolót

Hírösszefoglaló
2008. 08. 21. 9:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több száz gyászoló jelenlétében örök nyugalomra helyezték szombaton Balatonalmádiban, a Pinkóczi úti temetőben Sörös Milos 27 éves mentőszakápolót; a fiatalember szolgálatteljesítés közben vesztette életét július 31-én, amikor mentőhelikopterük lezuhant Kiskunlacháza és Apajpuszta között. „A család gyásza a miénk is, hiszen te, Milos barátunk, áldozatot hoztál, feladat közben, légi mentőként ért utol a végzet, így halálod mindannyiunké” – mondta gyászbeszédében László Előd, a Budai Mentőállomás vezető főorvosa, az elhunyt barátja.
„A miértre nincs válasz, de egyáltalán, kit kérdezhetünk; végső soron csak Istenhez fordulhatunk (…), s én azt mondanám, hogy az Úrnak, a mi Istenünknek egyáltalán nem tetszett, hogy Sörös Milos lezuhant a mentőhelikopterrel és meghalt” – mondta gyászbeszédében Balog Zoltán református lelkész, az elhunyt apósa, a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke. „Jézus Krisztus nevében tiltakozunk Sörös Milos halála ellen” – mondta a lelkész. Hozzátette: a gyász után is vannak jó és rossz utak a családnak, a barátoknak, a kollégáknak, „és még talán a magyar egészségügy felelőseinek is”. Balog Zoltán azt mondta: „Milos halálára mi egyetlen jó választ adhatunk, ha az életet szolgáljuk holnaptól még több bizalommal és még több szeretettel.”
A koporsót az elhunyt kollégái vitték a ravataltól a sírhelyig. Sörös Milos mentőszakápolót a katolikus egyház gyászszertartása szerint temették el. A gyászszertartáson jelen volt Medgyaszay Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára, továbbá az Országos Mentő-szolgálat két főigazgató-helyettese; Gorove László és Simon Marianna, valamint Túri Péter, az Országos Légimentő Szolgálat igazgatója. A síron ott volt Orbán Viktor és családja koszorúja is.
A szertartás ideje alatt két mentőhelikopterről virágokat dobtak le, és megszólalt egy mentőkocsi szirénája is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.