Csütörtökön önként jelentkezett a nyomozóhatóságnál az a három magyar férfi, aki ellen másfél millió dolláros pénzmosás gyanúja miatt szerdán adtak ki elfogatóparancsot. Az érintettek a híradásokból értesültek arról, hogy milyen bűncselekmény miatt keresik őket. Mivel ártatlannak tartják magukat, ügyvédjükhöz fordultak, aki azt tanácsolta nekik, hogy jelentkezzenek a nyomozóknál, s tisztázzák magukat.
Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője lapunknak elmondta, a gyanúsítottak azzal fordultak hozzájuk, hogy hajlandók alávetni magukat a büntetőeljárásnak és vallomást tesznek. – Két férfit őrizetbe vettek, ám a Fővárosi Ügyészség nem hagyta jóvá az előzetes letartóztatásukra tett indítványt. Így mindhárman szabadlábon védekezhetnek – közölte a szóvivő.
Mint lapunk megírta, nemrég egy fehéroroszországi, minszki bankot hackertámadás ért, az elkövetők másfél millió dollárt jogosulatlanul utaltak át több magyar, illetve egy külföldi offshore cég számláira. Az összeget különböző hazai vállalkozások bankszámláin is átfuttatták. A pénz nagyobb részét forintra váltották, 71 millió forintot pedig készpénzben fel is vettek.
Futó Barnabás, a gyanúsítottak ügyvédje lapunknak úgy nyilatkozott: védencei jóhiszeműen jártak el, megbízás alapján vették fel az összeget, s nem is sejtették, hogy az bűncselekményből származik. Az ügyben szereplő cégek üzleti kapcsolatban álltak egymással, de nem biztos, hogy tudtak a pénz eredetéről.
Szenzációs magyar diadal a birkózók rangsorolóján
