Jogsi

Most, hogy az éber bulvársajtó jóvoltából kiderült: Orbán Viktornak pár hete Arad és Déva között gyorshajtásért elvették a jogosítványát, mivel nem volt nála 16 ezer forintnyi lej a helyszíni büntetésre (majd a tusványosi szereplése alkalmával viszszakapta az okmányt, miután egy aradi ismerőse lerótta a tanulópénzt), nyugtalanító gondolatok tolultak fel bennem. Ilyesmi korábban Demszky Gáborral fordult elő a monstre hírkereskedés kínálatában; ott azonban az öregedő, de lélekben magát örökzöldnek érző férfi macsó mítoszának elkeseredett fenntartásával összefüggésben. (Azonkívül Demszky nem is százzal ment kilencven helyett.) A nógrádi rendőrök jogszerű kellemetlenkedése akkor arra irányította rá a figyelmet, hogy a lovagló-motorozó-fotográfus főpolgármester, aki a köztévé reggeli műsorában üdvözült mosollyal asszisztál legújabb partnere nem túl megalapozott operaénekesi ambícióihoz, nyilvánvalóan pótcselekvéseket hajkurász. Botcsinálta politikusként legalább egy emberöltőre tönkrevágott egy biztató európai regionális jövendő előtt álló fővárost, ami mellett olyan látványosan húzott el Prága és Varsó, de még Pozsony és Bukarest is – muszáj hát valamiben kiugrónak lennie. Adriai várépítésben, strigulázó férfiúi hódításban, pest-budai metrófúrásban: jószerivel mindegy. Pénz nem számít (az úgyis a miénk, nem az övé): kerüljön akár a duplájába, mint a pekingi olimpiai földalatti.
Hogy Orbán Viktor nemkülönben öregszik, az fizikai törvényszerűség. (Egy tisztes őszes halánték a nép számára ajándék.) Hovatovább már a Felcsút kispadjáról is kikopott, ami az aktív lasztikergetést illeti. Gyorshajtásra persze mindez nem mentség. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott lapul négyévnyi sikeres, letagadhatatlan kormányzás, amely Medgyessy és Gyurcsány ámokfutásának tudatában már-már idealisztikus fényt kap, holott korántsem volt tökéletes: kapott is hideget-meleget az ország mai tönkretevőitől. Aztán most itt ez a hír a dél-erdélyi közlekedési kihágásról. Ráadásul a párt kisbuszával! [Képzeljük ezt el: egyes-egyedül, testőrök nélkül, egy „idegen” országban. Miért vagyok biztos abban, hogy ilyen affér sem az írországi (hajó)kormányzási tanfolyamra befizető Gyurcsány Ferenccel, sem a hivatásos erdélyi liberális turista címére pályázó Fodor Gáborral nem fordulhatna elő?] Bízom benne, hogy a gázpedálba a megengedettnél mélyebben taposó pártelnököt a trianoni határokon belül is mérlegelés nélkül lekapcsolták volna. A Fidesz első embere ugyanis nem engedhet meg magának olyasmit, hogy például a gyermekeit az érettségi során különleges elbírálásban részesítsék. Gyurcsány lehet egyenlő az elsők között, de Orbán még első sem az egyenlők között – ez a kettős mérce országának megfellebbezhetetlennek tetsző, íratlan törvénye.
Orbán vezetői jogosítványának kérdése látszólag uborkaszezoni pótszenzáció, (a valóságban is az), némi képzettársításra azonban mindenképp okot szolgáltat. Vajon célravezető-e, ha egyes-egyedül igyekszik kormányozni az ellenzéki kisbuszt? S ha mégis, akkor nem kellene-e magánál tartania némi készpénzt az esetleges szabálysértések ellentételezésére? (Nem létezik, hogy ne emlékezne a régebbi romániai rutinra: a magyar rendszámú autók vezetőinek ajánlatos volt öt- és tízdollárosokat a kesztyűtartóban tárolni közúti ellenőrzések esetére. Persze azóta unió van, meg minden, de az ördög nem alszik…) Ám mindez eltörpül ahhoz képest: ha lerótta a tanulópénzt, visszakaphatja-e végre vezetői jogosítványát? S a Magyar Köztársaság végzetes lemaradásának ismeretében már csak az a kérdés: lehet ez esetben eléggé gyorsan hajtani?