Túlzás lenne állítani, hogy a tenisz jelenlegi világelsői extraklasszis riválisoktól szenvedték el azt a vereségüket, amellyel megnyitották az utat üldözőik előtt a trónra. Ana Ivanovics a világranglistán 94. osztrák Tamira Paszektől kapott ki 6:2, 1:6, 6:2-re az 1,34 millió dollár összedíjazású montreali kemény pályás női tornán, Roger Federer pedig 7:6 (8-6), 4:6, 7:6 (7-5)-re a sorban 22. horvát Ivo Karlovictól a 2,615 millió dolláros cincinnati mesterversenyen. A szerb és a svájci klasszis korai, 2. fordulóbeli fiaskója meglepetés, ráadásul ellenfeleik korábban még sohasem múlták felül őket. Ivanovics 2005-ben Linzben verte simán a most is még csak 17 éves, tanzániai–chilei származású Paszeket (aki az előző körben Czink Melindát búcsúztatta), Federer pedig eddigi hat derbijükön mindig megverte Karlovicot. Ezúttal nem, ráadásul először fordult elő vele, hogy hiába hozta minden adógatójátékát egy mérkőzésen, mégis veszített. „Csalódott vagyok, mert Ivo egyszer sem tudta elvenni a szervámat. Kemény időszak ez a számomra, egyik nagy tornáról a másikra utazunk. Várom már az olimpiát és a US Opent, e két versennyel ismét nagyszerűvé tehetném az idényemet” – reménykedett a svájci klasszis.
Bizony, ráférne a javulás, idén csak két viadalt nyert (Estoril, Halle), Grand Slamet egyet sem, hiszen Melbourne-ben Novak Djokovics, Párizsban és Wimbledonban pedig Rafael Nadal űzött vele rossz tréfát. Ha salakspecialistából lassan all round-játékossá váló spanyol sztár, aki Cincinnatiban legutóbb a német Tommy Haast verte 6:4, 7:6 (7-0)-ra, megnyeri a tornát, hétfőn már a saját nevét olvashatja a világranglista élén. Amennyiben döntőbe jut, egy héttel későbbre tolódik az őrségváltás. Federer csak akkor marad az élen, ha Nadal kiesik a következő cincinnati fordulóban, ő viszont megnyeri az olimpiai aranyat és a spanyol nem éri meg a harmadik kört az ötkarikás játékokon. Erre azért ne vegyünk mérget, de arra igen, hogy Athén után Pekingben is a svájci kiválóság viszi majd hazája zászlaját az augusztus 8-i megnyitón, ráadásul éppen 27. születésnapján. Ez az öröm legalább megmarad neki, ha a világelsőség nem is…
A hölgyeknél annyival egyszerűbb a helyzet, hogy a Montrealban legutóbb a kanadai Stephanie Dubois-t 6:3, 6:2-re legyőző Jelena Jankovicsnak elég a fináléba jutnia a világelsőség eléréséhez, függetlenül minden egyébtől. Azért azt ne hallgassuk el, hogy Paszek elleni veresége során Ana Ivanovics végig bajlódott sérült ujjával, elmondása szerint nem tudta rendesen „meghúzni” a tenyereseit. „Csalódott vagyok, de főképp nem azért, mert lekerülhetek a ranglista éléről, hanem inkább a fájdalom miatt” – nyilatkozta a szerb szépség.
Sztálin hosszú árnyékáról
