Milliók Meciaréknak egy mozgássérülttől

Neszméri Sándor
2008. 08. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vladimír Meciar exkormányfő 1999 óta nem tud elszámolni azzal a 41 millió koronával (mintegy 320 millió forint), amelyen megvette a trencsénteplici Elektra Szállót, s később családi villává alakította. Most újabb magyarázatot várnak Meciartól: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt tavalyi éves elszámolásában a Fair Play Polgári Társulás felfedezett egy hétmillió koronás (csaknem 55 millió forint) ajándékot, amelyet a Meciar vezette párt pénztárosai szerint egy 82 éves nyugdíjas adományozott a pártnak, s akiről mára már az is kiderült, hogy mozgássérült, és immár nyolc éve el sem hagyta pozsonyi lakását. Az „ajándék” annál érdekesebb – a Sme napilap értesülése szerint –, hogy azt két műanyag szatyorban juttatták el a párt székházába, valamint az adományozásról nincs írásos dokumentum, amit a pártfinanszírozási törvény előír.

Segély szlovákul. Alig tud valaki magyarul a 112-es segélyhívó számon jelentkező diszpécserek közül Szlovákiában – számolt be a pozsonyi Új Szó. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.