Németh Krisztián felnőtt a feladathoz

Munkatársunktól
2008. 08. 21. 9:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Krisztián bejátszotta magát a Liverpool felnőtt keretébe. A neves angol labdarúgóklub szombaton hozta nyilvánosságra, hogy a 18 éves magyar játékos mostantól együtt készülhet a legjobbakkal. Az U19-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett magyar válogatott erősségének ugyan kevés lehetősége volt a bizonyításra, ám ezzel is élni tudott. Éppen az U19-es együttes sikerei miatt a tervezettnél néhány nappal később csatlakozott a Liverpool felnőttkeretéhez, de elegendő volt négy meccs, hogy végleg meggyőzze képességeiről az együttes vezetőit. A Villareal ellen még csak 27 percet játszott úgy, hogy előbb be-, majd lecserélték, a Glasgow elleni felkészülési mérkőzésen azonban már gólpasszt adott, s tizenegyest harcolt ki.
Menedzserei szerint több angol klub szívesen kölcsönvette volna, ám Rafa Benítez, a Liverpool vezetőedzője ragaszkodott hozzá, így maradt a csapatnál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.