Nyugatról vihar közeleg

Annak ellenére, hogy bő két esztendeje Magyarországon állítólag hivatalosan is véget ért a politikai hazugságok kora (lásd őszödi beszéd), a gazdaság jövőjének tervezését még nem érintette meg a változás szele. A kormányzati és kormány közeli műhelyek folyamatosan ontják magukból a szép új világra vonatkozó, szebbnél szebb előrejelzéseket, amelyekben általában a gazdasági korszakváltás, a lefelé tartó infláció, a kedvezőbb kamatok és a növekedés motorjának felpörgése viszik a főszerepet. A biztató prognózisok szerzőit nem zavarja, hogy korábbi jóslataik – például azok, amelyek jelen napjainkra ígérték a bőség korának beköszöntét – nem valósultak meg. Az sem befolyásolja gyógyíthatatlanul optimista közgazdászainkat, hogy a nemzetközi trendek az általuk kijelölt útnak több ponton homlokegyenest ellentmondanak. Jövőképeik igazolásául abba kapaszkodnak, amibe tudnak: hol a ringó búzakalászokból várható rekordtermésbe, amit mostanra elmosott az eső, hol a lefelé tartó olajárakba, amelyek könnyen kérészéletűeknek bizonyulhatnak.
Így volt ez már évtizedekkel ezelőtt is, nincs tehát új a nap alatt. A hetvenes-nyolcvanas évek olajválságainak idején a hivatalos tervkészítőket legkevésbé az intő jelek vagy épp a nemzetközi árrobbanás következményei érdekelték. Úgy kúsztak felfelé a legnagyobb gondok közepette is a gazdasági növekedés várható adatai a prognózisokban, mint a parancsolat. Arra voltak jók ezek az elemzések, hogy segítségükkel alátámaszthatók legyenek a „már csak egy kicsit kell kibírni, s utána jobb lesz” előrejelzések, s nézzünk szembe a ténnyel: ebbe az álomvilágba még két évvel ezelőtt is szívesen ringatta bele magát a magyar polgárok többsége.
Nem kis politikai jelentőséggel bírnak tehát a „már látjuk a fényt az alagút végén” kijelentéseket alátámasztani hivatott jósdák, mostani reneszánszukra ez a magyarázat. Csak az a baj, hogy miközben mi az „örök napsütés” igézetében élünk, a magas olajárak és a másodlagos jelzáloghitelek piacának összeomlása által kiváltott gazdasági válság szép lassan beborítja a kontinens nyugati felét. A Financial Times hasonlata szerint súlyos vihar közeleg az eurózóna felé. A villámok már lesújtottak Nagy-Britanniára, Franciaországra, Olaszországra és Spanyolországra, valamint legfontosabb külkereskedelmi partnerünkre, Németországra. A fekete felhők máshol is gyülekeznek, nálunk is intő jelek mutatják az égiháború előszelét. Még nem tudni, milyen következménye lesz annak, hogy már a két maradék „bezzeg-terület”, az ipari termelés növekedése és az export-import egyenleg is negatív fordulatot sejtet. Biztos, hogy nem lesz jó hatással a jelenleg is alacsony szinten álló gazdasági növekedésünkre az a tény, hogy az ipari termeléssel foglalkozó vállalkozásainkhoz tizenegy százalékkal kevesebb megrendelés érkezett, ami ráadásul a legnagyobb mértékű visszaesést jelenti az uniós tagországok között. S az sem igazolja a derűlátó várakozásokat, hogy külkereskedelmünkben egyszázalékos cserearányromlást mértek, mert az import értéke az év első negyedévében az exportnál jobban emelkedett. A bankok is tudhatnak valami olyat, amit az előrejelzők nem: a pénzintézetek ugyanis a hírek szerint többségében úgy döntöttek, hogy – a bedőlésektől félve – óvatosabban folyósítják, ha le nem állítják a jelentősebb cégeknek adott nagyhiteleket.
A vihar tehát közeleg, már a nyakunkba hullottak az első esőcseppek. De ne legyenek kétségeink: a legnagyobb égzengés és felhőszakadás közepette a kormányzati előrejelzések ismét a várható napsütéses időjárásról szólnak majd.