Hatalmas veszteségről adott számot az Egyesült Államok legnagyobb autógyára, a General Motors (GM). A vállalat az év második negyedévében tizenöt és fél milliárd dolláros veszteséget szenvedett el. A nemrégiben közzétett kedvezőtlen eredmény 27 dolláros veszteséget jelent részvényenként, míg az előző év azonos időszakában másfél dolláros papíronkénti nyereséget rögzítettek a cégnél.
Az óriási veszteség kialakulásában minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a GM húszezer dolgozójától vált meg, s a végkielégítéseket az elmúlt időszakban kellett átutalni. Ugyanakkor az egyszeri kiadások mellett a kereslet visszaesése is növelte a deficitet. A General Motors kínálatában kevés energiatakarékos modell szerepel, a nagy fogyasztású autók, terepjárók iránt viszont az olajárrobbanás jelentősen visszavetette az érdeklődést. A vállalat forgalma 18 százalékkal esett vissza, így árbevétele az elmúlt három hónapban nyolc és fél milliárd dollárral volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A hatalmas veszteségről szóló adatok hallatán a GM papírjainak árfolyama zuhanni kezdett a New Yorkban működő elektronikus kereskedésben. Az autókonszern költségcsökkentési programot indított, ezzel a jövő év végéig tízmilliárd dollárt takarítana meg. A GM további létszámcsökkentést és a vezetői prémiumok mérséklését tervezi.
Az őzek párzási időszaka miatt van veszély az utakon
