Történt, hogy a dunaszerdahelyi csapat első hazai mérkőzésén a futballhuligánjairól is elhíresült nagyszombati együttest fogadta, s bár komoly rendőri készültség előzte meg a találkozót, annak nyolcadik percében kitört a botrány: az egyik vendégszurkolót felbőszítette, hogy egy hazai szurkolónál magyar zászló van, ezért átugrotta a lelátó korlátját, és a játéktéren keresztülrohanva ellopta a zászlót. A hazai szurkoló sem volt rest, a „tolvaj” után eredt, akit a futballpálya közepén ért utol, és viszszavette tőle a zászlót. Verekedés nem tört ki, de a játékvezető a hangulat lecsillapítása érdekében tíz percre félbeszakította a mérkőzést, amely aztán folytatódott, és a hazaiak szenzációs, 3-0-s győzelmét hozta. Igaz, a szurkolók tücsköt-bogarat kiabáltak egymásra, a másik nemzetiségéről sem feledkezve meg a szidalmazások közepette, de tettlegességre nem került sor.
A labdarúgó-szövetség vizsgálja az esetet, de mint a szóvivője elmondta: „nem azért, mert a politikusok erre szólították fel az illetékes testületet”, hanem azért, mert ezt követeli meg a szövetség szabályzata. Hozzátette még, jó lenne, ha a politikusok nem avatkoznának bele a szövetség ügyeibe, s emlékeztetett arra is, hogy a „futballhuliganizmusnak nincs nemzetisége”, a stadionokban eddig a legnagyobb gondot a pozsonyi Slovan és a nagyszombati együttes „szurkolói” okozták, akik gyakran már órákkal a két csapat mérkőzése előtt lejátsszák saját ökölcsatáikat.
Ennek ellenére a szlovák parlament SNS-párti alelnök asszonya, Anna Belousová is csatlakozott pártbeli főnökéhez. Ő még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy magát a dunaszerdahelyi csapatot kellene kizárni a bajnokságból. Érdemes megjegyezni, hogy a csallóközi együttesnek egy szaúd-arábiai befektetői csoport a tulajdonosa, huszonkettes keretében pedig kilenc ország futballistái kaptak helyet.
Front Robert C. Castellel – „Olcsóbban, de ugyanazzal az amerikai hegemóniával”
