T O T Ó

MN
2008. 08. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy-négy felkészülési mérkőzés, illetve osztrák bajnoki mellett a norvég pontvadászat hat találkozója alkotja a 31. heti totószelvényt. Kezdésként rögtön egy spanyol–német párharc, amely a nyári Európa-bajnokság döntője miatt akár viszszavágónak is tűnhetne, ám amíg a Real Madrid valóban a legjobb spanyol csapatnak tekinthető, a Hamburgnál akad erősebb együttes Németországban. A két csapat az Emirates Cup kereteiben csap össze Londonban, az Arsenal stadionjában, a mérkőzés külön pikantériája, hogy a madridiak éppen annak a Rafael van der Vaartnak a megszerzéséért fejtenek ki egyre több energiát, aki mostani ellenfelük legfontosabb labdarúgója. A torna másik mérkőzésén a hazai ágyúsok a Juventusszal találkoznak, s várhatóan erősebb összeállításban lépnek pályára, mint tették azt a Haladás elleni edzőmérkőzésen.
Ausztriában már az 5. fordulót rendezik a hét végén, a rajtnál egy kissé beragadt bécsi Rapid az újonc Kapfenberg ellen most javíthat, míg az Intertotó-kupa kötelezettsége miatt eddig kevesebbet játszott Strum Graz az Austriát fogadja. Ha a graziak tartják jó formájukat, akkor elkaphatják a mostanáig veretlen lilákat, Sáfár Szabolcsnak mindenesetre lesz gondja a hazai támadókkal. A Ried az utóbbi években jól teljesített a Kärntent fogadva, s most is esélyesebb, a Salzburg–LASK rangadón ellenben bármi megtörténhet, mi inkább a hazaiakra voksolunk.
A messzi északon pedig már túl vannak a szezon felén is, a tavaszi–őszi rendszerben zajló norvég bajnokságban sereghajtó Ham-Kam az alsóházban tanyázó Brannhoz utazik, kevés reménnyel, a listavezető Fredrikstad viszont egy pontra mindenképpen jó lehet a szebb napokat látott Valerenga otthonában, de lehet, hogy háromra is. Az előbbit üldöző Stabaek is jó eséllyel száll harcba a Bodö/Glimt ellen, a sokáig egyeduralkodónak számító Rosenborgnak ellenben szörnyen meg kell majd dolgoznia a pontszerzésért Tromsöben.
A tipposzlopot az idén 100. születésnapját ünneplő Feyenoord tiszteletére rendezett felkészülési torna két találkozója zárja. A nyáron valószínűleg mindkét támadóját elvesztő Tottenham (Robbie Keane már alá is írt a Liverpoolhoz, Berbatovot pedig a Manchester United csábítja) a Dortmunddal fut össze, s Hajnal Tamásék egyelőre jobb formában vannak, ezért mi rájuk fogadunk. A Feyenoordnak pedig kötelező a döntőbe jutás saját jubileumán.

31. heti tippjeink:
1. Real Madrid–Hamburg 1
2. Arsenal–Juventus 1, X
3. Rapid Wien–Kapfenberg 1
4. Strum Graz–Austria Wien 1, X
5. Ried–Austria Kärnten 1
6. Salzburg–LASK 1, X
7. Brann Bergen–Ham-Kam 1
8. Valerenga–Fredrikstad X, 2
9. Lilleström–Strömsgodset X, 2
10. Stabaek–Bodö/Glimt 1
11. Viking–Lyn X, 2
12. Tromsö–Rosenborg 1, X
13. Tottenham–Dortmund 2
+1 Feyenoord–Celtic 1

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.