Ha az ember kicsi és sovány, nem kezdi el ütni díjbirkózó szomszédja házának az ajtaját, Grúzia elnöke mégis így járt el. Mi vezethette arra Mihail Szaakasvilit, hogy ennyire rosszul mérje fel az erőviszonyokat?
– Grúzia abból indult ki, hogy a saját területén, hiszen Dél-Oszétia és Abházia jogilag grúz terület, azt csinál, amit akar. Ez súlyos tévedés. Néhány éve talán még igaz is lehetett volna, ám Koszovó megmutatta, hogy volt egy önálló állam és annak egy kisebbsége, amely ki tudott szakadni az anyaországból. Szerintem a világ ebben az esetben nagy hibát követett el. Az Európai Unió külügyminiszterei egykor kijelentették, hogy Koszovó nem precedens, egyszeri és megismételhetetlen, ám ilyen nincs. Most pontosan ugyanaz történik Dél-Oszétiában, mint korábban Koszovóban. Itt a lakosság kevesebb mint egy százaléka grúz, s orosz békefenntartók állomásoznak a területen EBESZ-felhatalmazással. A terület ráadásul 1991 óta csak formailag tartozik Grúziához, valójában nem szerves része. A grúzok azt mondták, a két területet el kell foglalni, mivel ott fegyver- és kábítószercsempészek élnek. Két népre ilyen bélyeget nyomni a legrosszabb sztálini hagyományokat követi. A grúz vezetés másik nagy tévedése az volt, hogy az olimpia megnyitójának hajnalán elindította a támadást, abban bízva, hogy az egész világ Pekingre figyel. Márpedig hónapok óta a világon szinte mindenki szállított fegyvert Grúziának, s az orosz hírszerzésnek is tökéletesen tisztában kellett lennie azzal, hogy Tbiliszi támadásra készül. Moszkva ledöbbent annak láttán, hogy a grúzok ennyire rosszul mérik fel az erőviszonyokat, ám a grúz támadást követő tizenkettedik órában Oroszország már ellentámadást indított. Erre az amerikai katonai elemzők azt mondták, hogy ez az első eset a Szovjetunió felbomlása óta, hogy az orosz hadsereg kilépett orosz területről; bebizonyította, hogy képes jól harcolni; kiválóan összehangolta a fegyvernemek együttműködését. Érdemes megjegyezni, hogy Grúziának három kikötője van: az egyikben lázadás tört ki, a másik abház területen fekszik, így használhatatlan, a harmadik pedig Poti. Oda hozta mindenki a grúzoknak szánt fegyvert. Az oroszok pillanatok alatt teljesen szétbombázták Potit, hadiflottájuk pedig körbevette a tengeren. Ez feszültséget jelent Ukrajnával szemben is, hiszen az orosz fekete-tengeri flotta a Kijevtől bérelt Szevasztopolban állomásozik.
– Milyen biztosítékokat kaphatott ismeretlen tanácsadójától Grúzia, hogy elszánta magát a támadásra?
– Tapasztalatom szerint két helyről lehet súgni: innen és onnan. Ha „innen” súgtak, a stratégiai cél az volt, hogy a grúz elnök tudja, a szövetség mögötte áll. Ezt csakis egy alacsonyabb rangú tisztviselő tehette meg, ugyanis a vezetők tudják, a NATO nem fog háborút viselni Grúziáért. Ha viszont „onnan” érkezett a tanácsadó, az azt jelenti, hogy az elnök környezetébe beépült valaki, és egyszerűen jégre vitte Szaakasvilit. És ez a lényeg. Nem véletlen, hogy az oroszok azt mondják, nekik a grúz elnök nem tárgyalópartner sem most, sem a jövőben. Az orosz katonai cél az volt, hogy elfoglalja Dél-Oszétiát és Abháziát, a grúzokat pedig kiszorítsa ezekről a területekről. Grúziában rengeteg orosz hírszerző van, de eddig egyikük sem bukott le. Irán is tele van amerikai ügynökökkel, Dél-Oszétia grúzokkal, Grúzia pedig oroszokkal. Csakhogy a grúzok lebuktak, de az oroszok nem.
– Kiterjedhet-e más államokra is a szembenállás?
– A grúzok kezdettől fogva arra játszottak, hogy más államokat is bevonjanak a háborúba. Tbiliszi az első perctől kezdve NATO-segítséget kért. A felelősség ugyan a vezetésé, de az ismeretlen tanácsadónak történelmi bűnei vannak. Az elnök abból indult ki, hogy számíthat a NATO segítségére. Hála istennek a bukaresti csúcson Grúziát nem vették fel a szövetségbe, mert ha ez megtörtént volna, Tbiliszi a második naptól kezdve orosz agressziót emlegetett volna, és a NATO ötödik cikkelyére hivatkozva katonai segítséget kért volna. A háború során kiderült, a mostani orosz vezetés nem olyan, mint Jelcin idejében volt, ez már Putyin és Medvegyev. Látványos, hogy míg Putyin Pekingből Észak-Oszétiába megy, George Bush hazautazik. Ettől kezdve teljesen egyértelmű, hogy az Egyesült Államok hajlandó szócsatát vívni Oroszországgal Grúziáért, de komolyabban nem akar lépni. Még a NATO több tagállama is kijelentette, hogy Grúzia támadott, sőt a semleges Svájc is így vélekedett. Nagyon érdekesek voltak az orosz bombázások, hiszen a technológiailag és számbéli fölényben levő oroszok például lebombáztak egy olyan bázist, ahol az amerikaiak által kiképzett grúz katonák voltak. Miért? Mert ezzel is be tudták bizonyítani, hogy az amerikaiak által felkészített katonák nem legyőzhetetlenek. Persze figyeltek arra, hogy ne bombázzák földig a létesítményt, s később légi deszantos alakulatokkal esetleg be tudják azt venni, akkor pedig nyitva áll az út Tbiliszi felé.
– Kire számíthat Oroszország és Grúzia a háború során?
– Látni kell a kialakult szekértáborokat. A csecsenek bejelentették, hogy a grúzok mellett elkezdik a harcot. Az ukrán felső vezetés több tagja szimpátiával kísérte a grúzok harcát, az ország keleti részén élő oroszok ugyanakkor „szent háborút” indítottak a grúzok ellen, s késznek mutatkoztak elmenni Észak-Oszétiába is. Az oroszok megvizsgálták a grúz katonákat, és jó néhány arabot találtak a halottak között. Azaz nem elvi alapon differenciál a világ, hanem aki orosz, az az oroszok mellé áll, aki pedig mondjuk ukrán nacionalista, az ellenük foglalt állást. A Kaukázusban emellett zsigeri gyűlölet van a népek között, a vérbosszú nemcsak a Balkánon él, hanem itt is. A grúzok arra számítanak, hogy világszerte támadások lesznek az orosz nagykövetségek ellen, az oroszok pedig a Grúziát körülvevő országokban található diplomáciai testületeikhez titkosszolgálati személyeket küldtek, hogy megvédjék az épületeket. Grúziában viszont kikapcsolták az orosz adókat, arra hivatkozva, hogy a „lakosságot megkíméljék az orosz propagandától”. Jellemző, hogy a háború kezdetén először vissza akarták hívni a grúz sportolókat az olimpiáról, majd Szaakasvili mégis engedte részvételüket az eseményen, de egy, az orosz politikát elítélő levelet íratott alá velük.
– Miként lehet stabilizálni a régiót a háború után?
– Minden arrafelé mutat, hogy amíg a katonai megoldás rövid, a politikai rendezés nagyon hosszú folyamat lesz. Mit mond az Európai Unió hárompontos terve? Hogy állítsák vissza a háborút megelőző állapotot, azaz legyen Grúzia része Dél-Oszétia és Abházia, de ne gyakoroljon felette hatalmat. Az oroszok pedig azt követelik, hogy a tbiliszi vezetés írja alá, nem fog támadást intézni a két terület ellen. Nincs olyan grúz politikus, aki ezt aláírná. Ekkor elkezdődik egy hosszú huzavona, ahol az oroszok beleegyeznek, hogy elhagyják az említett térségeket, s a szabad választások megtartását fogják szorgalmazni. Ha ez a nép választ, akkor minden egyes ember azt fogja akarni, hogy szakadjanak el Grúziától, hiszen nincs grúz ezeken a területeken, és gyűlölik is őket. Az oroszoknak következésképp nem is lehetett céljuk Tbiliszi elfoglalása, mivel azzal teljesen maguk ellen hangolnák a világ közvéleményét, amely egyébként teljesen oroszellenes a Szovjetunió szétesése óta. A grúz elnök felszólította a Független Államok Közösségének tagjait, hogy lépjenek ki a szervezetből, főként Ukrajnának címezve az üzenetet. Szaakasvili megpróbál ezzel egy orosz–ukrán konfliktust gerjeszteni, az oroszok pedig úgy politizálnak, hogy elvegyék az ukránok kedvét a velük való szembenállástól. Látható, hogy itt most nem egy helyi konfliktusról van szó, és a rendezés végeredménye ismét precedens lesz. Újabb Koszovó fog születni, a végeredményt egyelőre nem tudni. Annyiban más ez a helyzet Koszovóétól, hogy Dél-Oszétia nem akar függetlenséget, hanem Észak-Oszétiához akar csatlakozni, máshogy fogalmazva Oroszország része kíván lenni. Oroszországnak pedig nincs szüksége arra, hogy a világ elismerje a független Dél-Oszétiát. Az is lehetséges, hogy új, oroszbarát vezetés kerül Grúzia élére. Mondom ezt annak ellenére, hogy rövid távon arra lehet számítani, hogy Mihail Szaakasvili egyértelműen megerősödik. Egy háborúban azonban ez természetes jelenség. Főleg azok után, hogy bejelentette a győzelmet, a grúz vezérkari főnök pedig azt közölte, hogy minden fronton szétverték az orosz csapatokat. Egy esetleges oroszbarát vezetéssel azonban Moszkva ki tudna egyezni, és kiszoríthatnák az Egyesült Államokat a térség egyik államából. A jelen háború ráadásul válasz a cseheknek és a lengyeleknek is, hiszen azt gondolhatják, az amerikai rakétapajzs-telepítésre Oroszország valamilyen módon reagálni fog. A néhány órás háború rengeteg dolgot fog bizonyítani. Már régen nemcsak Dél-Oszétiáról vagy Grúziáról szól a történet, hanem nagyon sok világpolitikai precedensről, amelyek az eljövendő évek politikájára komoly hatással lesznek.
– A háború tehát Oroszország és a Nyugat között folyik?
– Igen, de ehhez kellett a grúz vezetés hatalmas hibája, amellyel ziccerhelyzetbe hozta Oroszországot. Érdemes megemlíteni, hogy a grúz katonákat azonnal visszahívta Tbiliszi Irakból, a fegyvereseket pedig amerikaiak hozták át légihídon az országba. Ennek a mintegy kétezer katonának semmiféle hadi jelentősége nincs, de az oroszok mégis őrjöngtek az amerikai segítség hallatán. A harcok eredményeképp az orosz–amerikai viszony egyértelműen romlani fog, de ne felejtsük el, a Bush-adminisztrációnak csak hónapjai vannak hátra, ezért Moszkvát nem érdekli olyan nagyon a viszony romlása. Azt mondta George Bush, hogy elítéli az oroszokat, mert a XXI. században szerinte nem lehet válságokat fegyverrel megoldani. Ez bizony nagy igazság, ám meg kell nézni, akkor vajon mi történik Irakban és Afganisztánban. Bush azt is javasolta, hogy a G8-ból zárják ki Oroszországot. A heves szavak ellenére Oroszország tudja, hogy ez az amerikai vezetés nem fog új frontot nyitni, főként azért nem, mert 40 ezer katonája van lekötve Afganisztánban, 140 ezer pedig Irakban. A következő garnitúráról még semmit nem lehet tudni, az elnökválasztásig rengetegszer fog változni a biztos befutó személye. A két jelölt közül egyiknek sincs kidolgozott külpolitikai stratégiája, egyikük sem szakértő ezen a téren. Meggyőződésem, hogy az oroszok már mindkét amerikai elnökjelölt környezetét megkeresték, és folytattak velük titkos megbeszéléseket. Ez a politika része.
– Lehet-e ezek után valaha Grúzia a NATO tagja?
– Emlékezetes, számos amerikai katonai vezető a háború alatt megkönnyebbülten felsóhajtott: „Micsoda szerencse, hogy nem vettük fel Tbiliszit a bukaresti csúcson!” Grúzia NATO-tagsága katasztrófával ért volna fel az elmúlt néhány nap során. A jövőt tekintve elképzelhető, hogy Grúzia egy nap tagja lesz a szövetségnek, a közeljövőben azonban remélem, hogy nem. A NATO számára korábban alapvető sorvezető volt, hogy válságövezetből nem vesz fel tagot. Látni lehet viszont, hogy mind az Európai Unió, mind a NATO az elmúlt években politikai okokból vett fel tagokat a soraiba. Amelyek nemrégiben lettek tagországok, azoknak zöme szakmai alapon nem alkalmas, de miután meghatározó volt a politikai érdek, fel kellett őket venni. Az Európai Unió azt mondja, nem tud mit kezdeni a bolgár korrupcióval, miközben Bulgária felvétele előtt is tökéletesen tisztában voltak a helyzettel, de Szófiát be kellett venni az európai integrációba. Ez persze nem csak Bulgáriára vonatkozik, más államok esetében is vannak hasonló kérdéses területek. A NATO-tagbővítés esetén mindig úgy vettek fel új országokat, hogy nagyon erős amerikai nyomás nehezedett a szövetségre. Grúzia esetében a bukaresti csúcson német–francia ellenkezés volt, ezért is nem vették fel az országot. Hosszú távon minden lehetséges, az a kérdés, milyen Európa lesz, milyen Amerika lesz, milyen Oroszország lesz. A NATO-nak pedig el kell döntenie, meddig akar bővülni. Minden nemzetközi szervezet eljutott oda, hogy volt egy felfelé és egy lefelé ívelő szakasza. A túl sok tag az ilyen szervezeteket nem erősítette meg.
– Európának szüksége van az orosz gázra, és ezer szállal kötődik Oroszországhoz. Milyen változások várhatók a háború után a rakétavédelmi pajzs kiépítésében, a gázszállításban vagy a Nabucco-tervben?
– Oroszországnak szintúgy szüksége van Európára. Moszkva nem tudja máshová szállítani a gázt, csak ide. Kínába el tudná ugyan vinni, de az óriási összegekbe kerülne, amire nincs felkészülve. Igaz, vannak olyan bölcsek az oroszok, hogy Európa-függőségüket nem hangoztatják. Az összes előrejelzéssel megvárnám az amerikai elnökválasztást. Ma Európa nem önálló. Az unió nem képes az érdekeit gazdasági súlyának megfelelően képviselni, és rendkívül fontos, hogy a következő amerikai elnök ki lesz és milyen koncepcióval áll elő. A rakétavédelmi rendszer európai elemeinek telepítése nem a NATO-program része, hanem amerikai–cseh és amerikai– lengyel kétoldalú megállapodások alapján működik. Európának el kellene döntenie, mi is a stratégiai célja. Világhatalommá válni? Amerikával kiépíteni egy transzatlanti kapcsolatot, amelyben viszonylag egyenrangú? Oroszországgal egy szövetségesi-ellenségesi viszony létrehozása? Bármelyik lehet, de az, hogy hetente-kéthetente változtatják a véleményüket, nem működik. Én a közös kül- és biztonságpolitikát sem látom az unióban, csak projektekben gondolkodunk.
origo.hu
Nyoma veszett egy 16 éves ukrán lánynak Budapesten
