Újabb halálos áldozatok Ukrajnában

Hétfőn délutánra már 24 főre emelkedett Ukrajna nyugati megyéit sújtó árvíz halálos áldozatainak száma. A július 23–26. közötti kiadós esőzések következtében 40601 lakóház és 33882 hektár termőföld került víz alá, s több mint 33 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.

Székely Gergely
2008. 08. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a leginkább sújtott Ivano-Frankivszk megyében 17 ember, köztük 7 gyermek, a vele szomszédos Csernyivci megyében pedig 6 felnőtt és egy gyermek lelte halálát az áradatban, illetve az ítéletidőben. Hétfőn délben találtak rá Ivano-Frankivszk megyében egy villám által halálra sújtott kisfiúra és egy férfira, akit saját autójával együtt sodort el a víz. Három személyt egyelőre eltűntként tartanak nyilván. Az árvíz leginkább öt megyét, köztük Kárpátalját sújtotta, de a helyzet továbbra is Ivano-Frankivszk megyében a legsúlyosabb, ahol már 488 település 23 ezer lakóháza és több mint 28 ezer hektár mezőgazdasági terület van víz alatt. A régióban 329 közúti hidat, 580 kilométer autóutat rongált meg vagy öntött el a víz. Az előzetes becslések szerint az árvízkárok nagysága a megyében eléri az 1,6 milliárd hrivnyát (1 dollár 4,85 hrivnya).
A kormány hétfői rendkívüli ülésén Julija Timosenko az előzetes adatok alapján mintegy 3-4 milliárd hrivnyára becsülte az árvíz okozta károkat, leszögezve, hogy senkit nem hagynak magára a tragédiájában. Az ukrán miniszterelnök közölte: az első átutalások az állam, a kormány, a minisztériumok és az állami hivatalok tartalékalapjából már hétfőn megtörténtek, hiszen az embereknek most elsősorban készpénzre van szükségük ahhoz, hogy valamit tudjanak kezdeni. Az elhunytak családjai előlegként 100 hrivnyát vehetnek át.
A hétfő délutáni hírek szerint az árvíz újabb két megye, Odessza és Vinnyica több települését is fenyegeti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.