Huszonöt országból érkeznek vendégek Százhalombattára, ahol az idén tizenötödször szervezik meg a Summerfest nemzetközi folklórfesztivált és népművészeti vásárt. A kedden kezdődő, tizenegy napig tartó rendezvényen többek közt láthatunk ghánai, indonéziai, venezuelai, indiai és egyiptomi táncosokat, és a tavalyi év sikerén felbuzdulva a fesztivál minden egyes napja az idén is különleges és sajátos elnevezést kap – augusztus
20-án például, a minden magyarok napján anyaországi és határon túli néptáncegyüttesek mutatkoznak be a közönségnek és a külföldi együttesek tagjainak. Most egy érdekes meglepetéssel is készülnek: az idei fesztivállángot az a battai lakos gyújtja meg, aki pontosan az első fesztivál nyitónapján, tizenöt évvel ezelőtt született. Az esemény igazgatója, Szigetvári József a tizenöt évre visszatekintve azt vallja: „Emberekből építkezni nehéz. Generá-
cióknak kell felnőniük ahhoz, hogy bármi megváltozzon egy településen, hogy az emberek magukénak érezzenek eseményeket, hogy elfogadjanak új dolgokat. Hosszú éveken keresztül szinten tartani még nehezebb, minden alkalommal szinte elölről kell kezdeni. Máskülönben nem megy. Épületet lehet örökölni, kultúrát nem.”
– Miközben másutt egyre inkább elfeledik táncaikat, dalaikat a magyarok, itt a betonházak tövében elvetett magokból gyökeret vertek, és virágzásnak indultak az új hagyományok – írja beköszöntőjében a város polgármestere. A Summerfest az elmúlt évek alatt a világ
néptáncos közösségének jelentős, presztízsértékű fesztiválja lett.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
