Szeptember közepén adják át a forgalomnak az M5-öst az M3-assal összekötő, Budapestet elkerülő M0-s körgyűrű keleti szektorát, a 26 és fél kilométeres útszakasz műszaki átadása most zajlik – jelentette be a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
A Vecséstől az M3-as autópályáig tartó kétszer két sávos autóút Ecser, Maglód, Pécel, Nagytarcsa és Csömör mellett halad el, s érinti a XVII., a XVI., valamint a XV. kerületet. A cég közlése szerint az útszakasz az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával, 284 millió euróból – vagyis több mint 66,7 milliárd forintból – valósul meg.
A szakasz burkolata aszfalt helyett betontechnológiával készült, ami a nagy forgalomnak is jobban ellenáll, illetve élettartama is hoszszabb. Emellett a 26 és fél kilométeres távra a kivitelezők 12 felüljárós csomópontot alakítottak ki, és 42 műtárgyat építettek meg. Előbbiek közül a leghosszabb a Pécelnél a Rákos-patakon átívelő 340 méter hosszú felüljáró. Az útszakaszt egyes helyeken természetvédelmi megfontolásból védőkerítéssel vették körül, a lakott települések közelében pedig zajmentesítő falak, illetve zajárnyékoló dombok épültek, s több helyre védőerdőt is telepítettek. Szintén a természet védelmét szolgálja Csömörnél, a Caperra-patak forrásánál egy monitoring kút létesítése, amellyel folyamatosan ellenőrzik a patak vízminőségét.
Az M0-s körgyűrűn az átadás után összesen 80 kilométeren lehet közlekedni. Az új útszakasz csatlakozik a szintén átadás előtt álló Megyeri hídhoz is. A szakemberek abban bíznak, hogy szeptember közepétől így enyhül a dugó a Hungária körúton, és eltűnnek a kaminok a fővárosi bevezető utakról. Lapértesülések szerint januártól még fizetni sem kell majd az M0-s használatáért, pedig korábban ezt tervezték. A díjfizetés ugyanis a szakmai szervezetek és az önkormányzatok ellenállásába ütközött, ráadásul az uniós direktívák is arra ösztönzik a kormányokat, hogy a városokat elkerülő szakaszokat tegyék ingyenessé. A keleti szakasz építését még 2006 elején kezdték el, s átadását eredetileg körülbelül fél évvel ezelőttre tervezték. Az M0-s ezen része a NIF honlapja szerint „gyűjtő, elosztó szerepet tölt be, illetve elősegíti az egyre inkább duzzadó, ám infrastrukturális lehetőségekkel ellátatlanabb agglomerációs települések gyorsforgalmi kapcsolatát”.
Menczer Tamás: Nem tűrjük csendben egy magyar agyonverését és nem kérünk Zelenszkijből
