A fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottsága ez év májusában fogadta el BKV Zrt. új paraméterkönyvét, amely már lehetőségként tartalmazza a Rákospalotát az újpesti metrómegállókon keresztül egy Dunakeszi határában lévő nagyáruházzal összekötő 104-es buszjárat meghosszabbítását. Eszerint az új busz szeptember közepétől, a Megyeri híd átadásától 204-es néven egészen Békásmegyerig közlekedik majd.
Nagy Balázs, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának tömegközlekedési tanácsosa lapunknak kifejtette, hogy elméletileg a járat útvonalának meghoszszabbítására megvan a forrás, így az az új dunai M0-s átkelő avatója után indulhat is. Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője viszont azt hangoztatta, hogy a híd átadása után a BKV azonnal, mindenféle újabb városházi döntés nélkül köteles meghosszabbítani a járatot. Ezt az információt több telefonváltás után Szilágyi Károly, a BKV szóvivője megerősítette.
A Volánbusz Zrt. kommunikációs irodája lapunk kérdésére elmondta, hogy a Megyeri hídon keresztül a 3-as metró Újpest, Városkapunál található megállóhelyétől a 11-es úton Szentendre irányába közlekedtet autóbuszokat a híd átadását követően, ezáltal biztosítva a közvetlen átszállási kapcsolatot a metróra, illetve a vasút járataira. Dunakeszi és Szentendre között nem indít közvetlen járatot, mert információik szerint nincs olyan mértékű utazási igény, ami ezt indokolná.
Háttér a 13. oldalon
Visszatér a napsütés, de strandidő még aligha lesz
