Ahhoz, hogy a szabad demokraták kiegyezzenek Gyurcsánnyal az általuk erőteljesen elutasított cselekvési programról, a kormányfőnek túl radikális fordulatot kellene vennie, olyat, amely lényegében megsemmisítené a fizetett hirdetésben közölt dolgozat egyes pontjait. Forrásaink szerint a mostani összetételű kormányba nem táncolna vissza koalíciós félként a hitelét erősíteni igyekvő SZDSZ.
Eközben tegnap Kiss Péter cáfolta azokat a híreket, hogy napirenden volna az MSZP-ben a miniszterelnök-csere. Ugyanakkor sajtóhírek szerint a szocialisták egyre pesszimistábbak a kisebbségi Gyurcsány-kormány túlélését illetően.
– Tudjuk, hogy ott van Gyurcsány Ferenc asztalán a lemondási nyilatkozat, vegyen egy nagy levegőt, és írja alá – szólította fel tegnap a kormányfőt Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Továbbiak a 3., publicisztika a 7. oldalon
Egyre nagyobb nyomás Gyurcsányon
Várhatólag tárgyalóasztalhoz ülnek a szabad demokraták Gyurcsány Ferenccel és az MSZP vezetésével, ám azt nem hagyják, hogy a szocialisták határozzák meg a témákat, s kimaradjanak azok közül a szakértői kormánynyal összefüggő és a személyi kérdések – tudta meg a Magyar Nemzet.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!