Emlékszik, hogy pályafutása alatt hányszor állt a másodperceket visszaszámolva takarásban?
– Még soha nem gondolkodtam ezen. Rengetegszer. Most hirtelen, szerencsére, azt is nehéz feladat lenne összeszámolnom, pontosan hány előadásban is játszottam, hát még azt, hogy hányszor. Fiatalabb koromban előfordult, hogy egy hónapban negyvenöt alkalommal is színpadra léptem.
– S arra a pillanatra, amikor először állt egy lépésre a rivaldafénytől, várva, hogy színpadra lépjen?
– Már iskoláskoromban sem volt idegen nekem a színpad, mégis az a pillanat maradt meg bennem leginkább, amikor főiskolásként először a Madách Színház színpadára léptem. Ott éreztem először: ez már komoly. Kicsi koromtól konokul ragaszkodtam hozzá, hogy színésznő legyek. Hogy ötéves koromban milyen indíttatásból, arra nem emlékszem, de később rájöttem, hogy a versekben rejtőző gondolatokat magamon átszűrve hatni tudok, adni tudok. Aztán jött az amatőr színházi műhely sok-sok fellépéssel. Egyre inkább úgy éreztem, megtaláltam a hivatásomat.
– Hogyan épít fel egy szerepet?
– A próba aprólékos, emberpróbáló társasjáték a rendező vezényletével. Az a színész jár jól, aki már az első rendelkezőpróbára felkészülten érkezik, átgondolva a szerepét, de nyitottan az együtt gondolkodásra.
– Sok vidéki színházban játszott, s csupán rövid időt töltött Budapesten. Miért ragaszkodik vidékhez?
– Így hozta az élet. A vidéki színészi lét előnye a nyugodtabb gyermeknevelésen túl, hogy sokféle szerepet kipróbálhat az ember, hiszen a vidéki színházaknak a mai napig be kell tölteni a népszínházi funkciót. Egyik nap lehet az ember Gertrudis, másnap Tangolita a Bál a Savoyban című operettben. Lehet délelőtt Jó tündér, s este a János vitéz boszorkája, Süni a Padlásból és Jelena Andrejevna a Ványa bácsiból.
– Prózai vagy zenés darabokban szeret inkább játszani?
– Mindenféle műfajból vannak szívemhez nőtt régi és közelmúltbeli szerepek, de mint egrinek nagy kedvencem Ceceyné az Egri csillagok musicalből.
– Melyik nehezebb, a többszereplős darab vagy a monodráma?
– A többszereplős darabok felé billen a mérleg nyelve. Sajnos, a magyarországi gyakorlatban általában nincs elég idő a próbákra, s ezért gyakran a közös munka és az együtt gondolkodás öröme tűnik el. A színészi lét az egyik legkiszolgáltatottabb foglalkozás a világon, mégis megéri… Bár néha pont az hiányzik leginkább, ami miatt ma igazán jó lenne színésznek lenni. Sokszor sajnálom a tehetséges fiatal kollégákat. Az emberek értékrendje felborult, s azt is művésznek tekintik, aki kétszer megjelenik a tévében. Nagyon kellene, hogy a szép magyar beszédnek és a mesterségbeli tudásnak újra becsülete legyen.
– Ha újrakezdhetné, színésznő lenne?
– Évekkel ezelőtt kitöltöttem egy kérdőívet, amelyben feltették nekem ezt a kérdést, s gondolkodás nélkül odaírtam: persze. Azóta akadtak olyan pillanatok, amikor egészen másként feleltem volna. Édesanyám, amikor annak idején felvettek a színművészeti főiskolára egy napot sírt végig. Könnyebb sorsot szánt nekem. Sokkal később értettem meg, mire gondolt.
– Szülővárosától nívódíjat kapott színészi pályájának elismerése jeléül. Milyen érzéssel vette át?
– Álltam a Dobó téri emelvényen, odalátszott a régi iskolám fala, s miközben a város előtt engem köszöntöttek, megjelent előttem a kép: benn a suli udvarán körjátékot játszunk, és azt mondom a többi lánynak, hogy színésznő leszek, és Egerben fogok játszani.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
