Kínai űrséta
Peking. Emberrel a fedélzetén bocsátják fel a következő kínai űrhajót. Ez lesz a harmadik eset, hogy Kína embert küld a világűrbe, és ha sikerül, a kínai űrhajósok először tehetnek űrsétát. Kína a harmadik ország, amely önerőből saját fejlesztésű űrhajóval küldött embert a világűrbe. (MTI)
Jaruzelski bíróságon
Varsó. Folytatódott a lengyel kommunista vezető, Wojciech Jaruzelski pere. A 84 éves egykori tábornokot, Stanislaw Kania akkori pártfőtitkárt és Czeslaw Kiszczak egykori belügyminisztert az 1981-es haditörvénykezés bevezetése miatt állították bíróság elé. Jaruzelski akár tízéves börtönbüntetést is kaphat. (B. R.)
Zimbabwei egyezség
Harare. Elfogadta a hatalmához 1980 óta ragaszkodó Robert Mugabe zimbabwei elnök ajánlatát Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető. A hararei tárgyalás célja az volt, hogy a parlamenti választásokon győztes ellenzék milyen formában tudna együttműködni a nyilvánvaló választási csalással az elnöki posztján maradt Mugabéval. (MN)
Gyilkos rendelet
Rijád. Rendeletet adott ki Szaúd-Arábia legfőbb bírája arról, hogy meg lehet ölni a tulajdonosát azoknak a televízióknak, amelyek erkölcstelen adásokat sugároznak. A fundamentalisták közé tartozó Száleh al-Lihedán szerint ugyanis a műholdas csatornák sok ezer embert térítenek el a bevett társadalmi normáktól. (MTI)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
