Röviden

MTI
2008. 09. 07. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megemelt jutalmak
A kormány támogatta Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter javaslatát, miszerint fejenként húszmillió forinttal, az egyéni győzteseknek járó összeggel díjazza a Pekingben olimpiai bajnokságot nyert vízilabdacsapat és szövetségi kapitánya, Kemény Dénes teljesítményét, továbbá a bronzérmes Kozmann György, Kiss Tamás kenu páros is a győzteseknek járó jutalmat kapja. (MTI)

Brit gratuláció
A budapesti brit nagykövetség gratulál a magyar férfi vízilabda-válogatottnak sorozatban nyert harmadik, összességében pedig kilencedik olimpiai aranyérméhez. „A döntő mérkőzés során a csapatjáték, az erő és a szakértelem nagyszerű megnyilvánulásának lehettünk tanúi. Bár a vízilabda alapjainak lefektetője és önálló sportágként való első elismerője Nagy-Britannia volt, az idők során Magyarország teljesen magáévá tette a sportágat. Szintén gratulálunk minden magyar versenyzőnek és olimpiai helyezettnek. London örömmel várja az erős és sokszínű magyar csapatot 2012-ben” – áll a követség sajtóközleményében. (MTI)

Robinho: Chelsea?
A Chelsea labdarúgócsapatának vezetői szerint két napon belül sikerül szerződtetniük Robinhót, a Real Madrid brazil támadóját. A hírt tegnap közölte a Sky Sports News a londoni klub sportigazgatójára, Peter Kenyonra hivatkozva. (MTI)

Albán keret
Arie Haan, az albán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a svédek és a máltaiak elleni világbajnoki selejtezőkre. A magyarokkal azonos csoportban szereplő albánok szeptember 6-án fogadják a svédeket, majd négy nappal később szintén hazai környezetben találkoznak a máltaiakkal. Az albán válogatott kerete, kapusok: Arjan Beqaj (Anortoszisz Famaguszta), Isli Hidi (Alki Larnaka FC), Ilion Lika (Terek Grozny); védők: Armend Dallku (Vorskla Poltava), Kristi Vangjeli (Arisz Tesszaloniki), Debatik Curri (Vorskla Poltava), Endri Vrapi (FK Elbasani), Andi Lila (SK Tirana); középpályások: Lorik Cana (Olympique Marseille), Altin Lala (Hannover 96), Klodian Duro (AC Omonia), Ervin Skela (Energie Cottbus), Admir Teli (Hecettepespor), Ansi Agolli (SK Tirana), Elis Bakaj (KF Partizani Tirana), Jahmir Hyka (Mainz 05), Ervin Bulku (FC Kryvbas Kryvyi Rih); csatárok: Edmond Kapllani (Karlsruhe), Hamdi Salihi (SV Ried), Besart Berisha (Rosenborg), Erjon Bogdani (Chievo). (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.