Elutasított szülők
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete kifogásolja, hogy az iskolák nem fogadják el a munkáltatók által adott iskolakezdési támogatási utalványt, ha a szülők a tankönyvek megvásárlásához akarják felhasználni a kapott összeget. A szervezet felkéri az iskolákat, fogadják el az utalványokat, s emellett intézkedést kért az ügyben az oktatási tárcától is. A szakminisztérium azonban közölte: a kérdésben nem tehet semmit. (MTI)
Jókívánság Boross Péternek
Gyurcsány Ferenc levélben fejezte ki jókívánságát Boross Péter volt miniszterelnöknek 80. születésnapja alkalmából. A kormányfő köszöntőjében kiemelte, hogy Boross Péter egyike azon keveseknek, akik
a magyar politikában elég bátrak voltak a felelősség vállalásához kormányon, és elég kitartók ahhoz, hogy a felelősségtudatukat megőrizzék ellenzékben is. „Boross Péter bebizonyította, hogy egy igazán őszinte és hiteles nemzeti politikus képes a nyugodt, konszenzusra törekvő párbeszédre is” – hangsúlyozta levelében
a miniszterelnök. (MTI)
Emlékezés a Rongyos Gárdára
A Rongyos Gárdára emlékezik ma 18 órától a Farkasréti temetőben a Jobbik, a KDNP XII. kerületi szervezete és a Hegyvidéki Trianon Társaság a nyugat-magyarországi szabadságharc kirobbanásának 87. évfordulóján. Felszólal Vona Gábor Jobbik-elnök is. Ismert, a rongyosgárdisták hősies küzdelmének köszönhetően
s a kikényszerített népszavazás miatt maradt például Sopron magyar város. (P. G.)
Szeptember elején debütál egy új Vitara
