Vegyes vágott

Juhász Ferenc nyolcvanéves

A nemzethalál természetesen őt is foglalkozatta. 1954-ben, A tékozló országban, így írt: „Árva nép, puszta ország, téged ki fog majd méltón elsiratni?”
1956-ban ő is testén érezhette a nemzethalál közelségét. Akkor valahogy eszükbe jutott keveseknek, hogy amit Sztálin mondott, miszerint a magyarkérdés csak vagonkérdés – nem tréfa. De most hagyjuk ezt.
Most ünnepelünk. Kevés költőnk érte meg a nyolcvanat ilyen monumentális életművel. Az első kézirataimat be se mertem hozzá vinni. Egy görög lány aludt nálam (igen, valóban aludt), és reggel a kezébe nyomtam egy dossziét két novellával, hogy adja le a portán. Simonffy Andrásnak címeztem a küldeményt. Ő megkerülve Gáll Istvánt, a prózarovat vezetőjét, egyenesen Ferenchez juttatta el azokat. Neki gyanús volt egy londoni reklámfelirat az egyik novellában: VÖRÖS FORRADALOM – CSAK MEG KELL KÓSTOLNIA. Pedig ezt tényleg láttam a falra festve Londonban: Castro, Mao, Hruscsov koccintott rajta. Gáll elolvasta, és visszaadta Ferencnek. Ő mindkét novellát közölte. Aztán, amikor már több előszilveszteren beszélgettünk a szerkesztőségben, de néha hétköznap is, ajánlást kértem tőle egy ösztöndíjra. Ez a csodálatosan fekete, mindenre kíváncsi, mélyre látó szemű ember az ajánlásban Truman Capote-hez hasonlított. Elpirultam a megtiszteltetéstől. Aztán a Porból tíz fejezetet közölt. Az sem volt mindennapos cselekedet. Sajnos nekem jutott az a szerep (így utólag látva: mások által megírt), hogy közöljem vele: a parlamenti bizottság egy fillért sem szavazott meg az Új Írásnak. Magyarul: kivégezte a lapot. Túlélte ezt is. Túlélte a meg nem érdemelt mellőzöttség éveit. S mostanában egyre inkább visszahódította az őt megillető helyet. Megöregedni is csak a saját útján akar és tud. A fiatal írókkal az a baj, hogy nyolcvanévesek. Szeressük őt, ezt a fékezhetetlenül fiatal költőt. Mert ő szeret minket. Ne csak évfordulókon jusson eszünkbe az ő hűsége. Szeressük Ferencet jobban. Amíg lehet, amíg köztünk van.

A fakópiros füzetből

Ritkán, de megadatik, hogy egy író még életében tehetős emberré legyen. Állítólag Arany János kölcsönt adott kamatra. Nehezemre esik elhinni.
Az még ritkább, hogy bankárból legyen író. Ezt a fehér hollót Gustav Meyernek hívták, és Prágában bontogatta szárnyait Bélley Pál szerint. Akit szintúgy elfeledtek, mint a Kíváncsiak Klubja című rádióműsort. Meg magát Meyert, aki nem azonos egy néhai berlini kertépítésszel.
Tulajdonképpen a k. und k. tisztikara tette íróvá. Pedig az élete is roppant regényes volt. Egy „von und zu” Memmingen báró volt az apja és egy bécsi színésznő az anyja. München után Prága volt a következő állomás. Itt Christian Morgensternnel, a költő unokafivérével bankot alapított. Olyan jól nem mehetett neki, mert öt év múlva épp öngyilkossághoz készülődött – a pisztoly az asztalon volt –, amikor egy füzetet csúsztattak az ajtó alatt a szobájába. A címe Túlvilági élet volt. Ez megváltoztatta a Meyrink néven publikáló bankár életét.
De mi vezetett idáig? A feleségét egy katonatiszt megsértette. Mire ő párbajra hívta ki. Mivel híres vívónak ismerték Meyert, a tiszt megijedt, és mindennek elmondta. Erre Meyer az egész tisztikart kihívta. Ez már túlment minden határon. Maga a rendőrfőnök-helyettes, Vencel Olics vádolta csalással. Letartóztatták, a bankot bezáratták. A vádakban az is szerepelt, hogy spiritiszta eszközöket használ banki előnyök reményében. Ám mióta tilos ez? – kérdhetnénk, de nem tesszük.
Amikor két hónap múlva kiszabadul, a bürtönbeli élményei hatására (Meyrink írói néven) megírja a Gólem című regényét, amely ugye Löw, a prágai csodarabbi története, aki megpróbált egy agyagból való lénybe kabbalisztikus lelket lehelni. A főhőst Athanasius Pernathnak hívták, aki korabeli prágai festő volt. Nem lehet tudni, hogy a leírtak a látomásai voltak, vagy maga kezdett gólemmé válni. A könyv százezer példányban fogyott el, és az utána következők se maradtak el nagyon mellette. Gershon Sholem, a zsidó misztika szakértője szerint a könyv felszínes tudáson alapul. Az ilyenek szoktak százezer fölötti példányszámban elfogyni. Végül is a szerző szépíró volt és nem tudós. A könyvet kétszer is megfilmesítették.
Meyer (most már Meyrink) Bajorországba költözött családjával, és a Walpurgis éj, A fehér dominikánus és más misztikus könyvek megírása után meglehetős jómódban élt. A híres és hírhedt angol Aranyhajnal Rend tagjai közé választotta. Végül is azon kevés író közé tartozott, akik íróként jobban megéltek, mint bankárként.
Hogy miért írtam le mindezt akkoriban a még nem fakópiros füzetbe? Hogy kiegészítsek egy cikket és egy műsort. Hogy valamikor majd felhasználjam. De nem használtam föl. Csak most. Mert tanúsíthatom: a tarot-kártyákat sem lehet lottószámok kitalálására felhasználni.

Kisfiúk és kisleányok

Ha labdát dobsz egy kislánynak, megüti vele az orrát. Ha kisfiúnak, az megpróbálja elkapni, de ugyancsak az orrán köt ki.
Ha egy kislány felfedez egy vesszőt, megcsodálja, miket is alkot a természet. A kisfiú felkapja, és azonnal fegyvert farag belőle.
A kislányok, ha megtalálják a mami sminkjét, bekenik vele az arcukat. A fiúk azonnal elkezdik befesteni vele a falat.
Ha egy kislány véletlenül böffent, elpirul. Ha egy kisfiú, akkor elkezdi utánozni a hangot, vagyis tudatosan böfög.
A kislányok már korán vonzódnak a fiúkhoz. A kisfiúk korai időszakukban a piszokhoz vonzódnak.
A legtöbb kislány hamarabb beszél, mint a kisfiúk. Ismerek olyan kisfiút, aki még nem beszél, de jól utánozza a gépfegyver hangját.
A lányokból nők lesznek. A fiúkból nagyobb fiúk.