Hogyan változhat az Egyesült Államok és Európa viszonya Bush elnökségének végeztével?
– Ez természetesen attól függ, ki lesz a következő elnök. Ha Barack Obamát választják meg, valószínűleg nagyobb hangsúlyt fektet majd a multilateralizmusra, aktívabban szerepet fog vállalni abban, hogy meggyőzze európai tárgyaló partnereit, elsősorban az Európai Unió vezetőit az Egyesült Államokkal való együttműködésre, amelyre a Bush-adminisztráció nem igazán volt képes. Ha John McCain nyer, harsányabban fog fellépni nemcsak Európában, hanem az egész világban. Az amerikai sajtóorgánumokat olvasva, az elnökjelöltek vitáit hallgatva megállapítható, hogy a választók két kérdésben várnak megoldásokat az új amerikai elnöktől: az iraki háború rendezésével és az amerikai csapatok kivonásával, illetve a globálissá terebélyesedő pénzügyi válsággal kapcsolatban.
– Ön szerint Bush Európa-politikája hol bukott meg?
– Megválasztása után közvetlenül olyan kijelentéseket tett, amelyekkel az európaiak nem igazán voltak megelégedve. Közölte többek között, hogy az Egyesült Államok nem fogja aláírni a 2002-ben megalakult Nemzetközi Büntetőbíróság alapító szerződését, s nem írja alá a kiotói jegyzőkönyvet. 2001. szeptember 11. után pedig számos olyan nyilatkozatot tett, amely azt sugallta, Amerikának nincs szüksége Európára, Bush pedig elutasította az európai NATO-tagállamok segítségnyújtási szándékát. Ne felejtsük el, Európát ekkor olyan politikusok vezették, mint Jacques Chirac és Gerhard Schröder, így ez az időszak nem volt pozitív az amerikai–európai viszonyban.
– Bírálói szerint Bush nem jó irányba vitte a NATO-t azzal, hogy eredeti célkitűzése, az észak-atlanti szövetségben részt vevő államok védelme helyett a NATO háborút vív Afganisztánban. Miként vélekedik ezekről a bírálatokról?
– Szerintem az Egyesült Államok nem volt felkészülve arra, hogy meghívja Grúziát és Ukrajnát a NATO tagsági akciótervébe (MAP) az áprilisi bukaresti NATO-csúcson. Utólag úgy vélem, ez hiba volt, s több amerikai elemző is rámutatott arra, ha szorosabb szövetségre léphetett volna a többi NATO-tagállammal Grúzia, talán elkerülhető lett volna a konfliktus Oroszországgal. De erre sosem fogjuk tudni a választ. Szaakasvili grúz elnök elszabadult hajóágyúként viselkedett augusztusban, nem vagyok abban biztos, hogy az Egyesült Államok bármilyen körülmények között képes lett volna megfékezni őt. A közép-európai országok mindenesetre a NATO döntésképtelenségére hívják fel a figyelmet akkor, amikor a szervezet nem ajánl fel valami konkrétat Grúzia és Ukrajna számára. Egyelőre valószínűtlen, hogy ez meg fog történni. Németország hevesen ellenzi a szoros kapcsolatot mindkét országgal. Az Egyesült Államok pedig nem tudta arra használni befolyását, hogy megpróbáljon védelmet nyújtani ennek a két európai államnak.
– Ön szerint Washington a hibás azért, hogy olyan országok, mint Németország elhidegülésével nem valósult meg Grúzia és Ukrajna MAP-ba való meghívása?
– Németország Angela Merkel irányítása alatt 180 fokkal az ellenkező irányba fordult, s ma már inkább Oroszországgal való stratégiai partnerségre törekszik. Nem csak az energiabiztonság miatt. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy sérül a német–amerikai viszony, de világos, hogy az amerikai elnökjelöltek másként fognak viszonyulni a Németországgal vagy az Olaszországgal való együttműködéshez.
– Több olyan bírálat is elhangzott az elmúlt időszakban Európában, hogy amint Oroszország a gázvezetékeivel, úgy az Egyesült Államok a rakétavédelmi pajzs komponenseinek közép-európai telepítésével igyekszik megosztani az Európai Uniót. Miként vélekedik erről?
– Az Egyesült Államok aktívan vesz részt a rakétavédelmi rendszer megvalósításában, de tudom, hogy az ügy nagy vitákat gerjeszt Európában. Az európaiak nem biztosak abban, hogy valóban szükségük van-e ilyesfajta védelemre Iránnal szemben, különösen ha Irán nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy rakétákkal megtámadja Európát. De szerintem ez csak idő kérdése. Néhány évvel ezelőtt komolyan meglepte az embereket, amikor India és Pakisztán is nukleáris rakétakísérleteket hajtott végre. Ez Iránnal is megtörténhet nemsokára, így az Egyesült Államok részéről okosnak tartom az elővigyázatosságot. Vannak Közép-Európában olyan országok – például Lengyelország –, amelyek részeseivé kívánnak válni ennek a védőernyőnek.
– Reálisnak tartja azt, hogy Irán valaha rakétákat irányít Európára?
– A közeljövőben bizonyára nem fog ilyesmi megtörténni. De az Egyesült Államoknak, egy 300 millió lakosú országnak kötelessége felkészülni az ilyen eshetőségekre, meg kell védenie állampolgárait. Globális szinten felelősséggel tartozik Európa megvédéséért is.
– John McCain nyilván támogatja, de Barack Obama hogyan viszonyul a rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez?
– Valószínűnek tartom, hogy ő is áldását adja a projektre, bár a demokraták kevésbé elszántak arra, hogy komoly pénzösszegeket fektessenek be a rakétasilók megépítésére Lengyelországban, illetve a radar felállítására Csehországban. Ennek ellenére mindenképp megvalósul a pajzs, talán nem olyan gyorsan, mint ahogy eredetileg tervezték, különösen akkor, amikor a tőzsdeindexek így zuhannak.
– A gazdasági válság mennyire gyengítheti az Egyesült Államok globális egyeduralmát?
– A pénzügyi válság minden egyes országot negatívan érint. A 700 milliárd dolláros mentőcsomag nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy megmentsen minden egyes bankot az összeomlástól. Felvetését nem nevezném lehetetlenségnek, az amerikai napilapokban elemzők újabb nagy gazdasági világválság lehetőségéről beszélnek. Recesszióra egyelőre nem került sor az Egyesült Államokban, a gazdaság még mindig mérsékelten növekszik. De az amerikaiakat jobban aggasztja a gazdaság, mint a világpolitika, így bőven elképzelhető, hogy a következő elnöknek nem a külpolitika, hanem a gazdasági ügyek megoldása lesz a prioritása. Ahogy Bill Clinton elnöksége idején is. Beiktatása után azonnal a gazdasági helyzetre összpontosította minden figyelmét, a külkapcsolatokra jóval később kezdett el nagyobb hangsúlyt fektetni. George W. Bush is hasonlóképpen szeretett volna hozzáfogni munkájához, de a dolgok radikálisan megváltoztak 9/11 után.
origo.hu
Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon
