Csaknem egyhangúlag, 536:37 arányban fogadta el tegnap az Európai Parlament azt a jelentést, amely az Európai Bizottság tavaly kiadott, a táplálkozással, a túlsúlylyal és az elhízással összefüggő egészségügyi kérdésekről szóló fehér könyvét értékelte. A szöveg szerint a kövérség és az ahhoz köthető betegségek járványszerűen jelennek meg a tagállamokban. Az európaiak több mint fele túlsúlyos vagy kövér, közülük 27 millió gyerek. Az elhízás immár európai népbetegségnek számít. Az Európai Parlament például iskolai tájékoztatással, a hizlaló termékek hirdetésének korlátozásával, mozgásra ösztönző reklámokkal, a mesterséges transzzsírsavak betiltásával küzdene ellene. A jelentés szerint az európai polgárok az elhízást elősegítő „obezogén” környezetben élnek, amelyben az ülő életmód megnöveli az elhízás kockázatát. A képviselők felszólítják a tagállamokat, ismerjék el krónikus betegségnek az elhízást, s támogatnák a szélesebb pedagógiai koncepcióba illesztett, iskolai gyümölcsfogyasztást segítő programok elindítását, az általános iskolákban a táplálkozásról szóló órák tartását.
De Blasio Antonio fideszes EP-képviselő – aki a jelentéshez számos módosító javaslatot nyújtott be – elmondta, az elhízás megelőzésében a mozgás, a sport fontosságát szorosan össze kell kapcsolni az egészséges táplálkozás követelményével. Távolról sem elegendő azonban csak erre a két aspektusra fókuszálni: az egészséges életmódra ösztönzésnek minden kapcsolódó szakpolitikai területén elsődleges jelentőségűvé kell válnia – hangsúlyozta. Miként megírtuk, a román egészségügyi miniszter a napokban betiltotta a káros élelmiszerek árusítását az iskolákban. De Blasio arra a kérdésünkre, pártja miért nem hallatja e téren hangját Magyarországon, azt felelte: most fordul levélben Székely Tamás egészségügyi miniszterhez, és arra biztatja, kövesse az utat mutató országokat.
Európai népbetegség az elhízás
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!