Moszkvába érkezett Hugo Chávez venezuelai elnök, aki egy egymilliárd dolláros fegyvervásárlási hitelszerződést írt alá Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel. Venezuela így az orosz fegyverzet legfőbb latin-amerikai megrendelőjévé vált. Chávez a szerződés aláírását követően hangsúlyozta, hogy stratégiai szövetséget szeretne kötni orosz partnerével minden téren, beleértve a kereskedelmi kapcsolatokat is.
Ezzel egy időben orosz hadihajók tartanak a Karib-tenger felé, hogy november közepén közös hadgyakorlatokat végezzenek a venezuelai hadiflottával. A kétoldalú kapcsolatok eddig csak az olaj- és a gázlelőhelyekre, illetve fegyvervásárlási kérdésekre szorítkoztak, ám tegnap Putyin békés célú nukleáris együttműködést ajánlott Venezuela számára. Az ajánlat nemcsak az Egyesült Államoknak jelzés, hanem Brazíliának is, mivel a brazil védelmi miniszter egy atommeghajtású tengeralattjáró megépítésével kapcsolatban brazil–francia együttműködést jelentett be, amelynek célja, hogy Brazília teljesen átvegye a vezető szerepet Venezuelától a dél-amerikai integráció folyamatában.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök közben Orenburgban kijelentette, Moszkva 2020-ig új taktikai nukleáris védelmi rendszert épít ki, amely magában foglalja új generációs űrvédelmi, csillagháborús rendszerek kifejlesztését is.
Orosz nukleáris ajánlat Venezuelának
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!