Igaza volt Sólyom László köztársasági elnöknek, amikor azt mondta, nem vesz részt a találkozón, mert az állam nem így működik – hangsúlyozta Kósa Lajos. Hozzátette: a politikusok viszont elmennek a csúcsra, hiszen így nem lehet majd arra hivatkozni, hogy nem hajlandók részt venni a nemzet megmentésében. – Vízgereblyézés lesz, ami akkor is értelmetlen, ha nagyon sok okos ember hosszú ideig gereblyézi a vizet. Előreláthatóan a Gyurcsány-csúcson csupán biodíszlet lesz a sok közjogi méltóság – jegyezte meg.
Kósa szerint Gyurcsány minden hitelét elveszítette, eljátszott már minden szerepet a táncos lábú miniszterelnöktől a rokonait sirató kormányfőig, s mindenben megbukott. – Nem lehet adni a szavára, ezért reménytelen a vele való együttműködés – folytatta, majd rámutatott: pénteken a miniszterelnök megígérte, hogy támogatják a Fidesz költségvetési tanácsról szóló javaslatát, majd egy munkanappal később, hétfőn a parlamentben a szocialisták még csak napirendre sem engedték venni az erre vonatkozó indítványt. Kósa közölte, a nemzeti csúcs azon túl, hogy PR-fogás, zavaros is egyben, nincs kidolgozott koncepciója és eljárásrendje, felhatalmazás nélküli. Ezt támasztja alá, hogy a kormányfő meghívta a Legfelsőbb Bíróság elnökét, miközben annak jelenleg nincs elnöke, a testület korábbi vezetőit viszont nem invitálta meg a kormányfő, pedig például a Magyar Tudományos Akadémia esetében a rendszerváltás óta eltelt időszak összes vezetője kapott meghívót.
Vízgereblyézők csúcstalálkozója
Gyurcsány Ferenc minden szempontból alkalmatlan arra, hogy kivezesse a válságból Magyarországot – jelentette ki Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke értelmetlen PR-ötletnek, vízgereblyézésnek nevezte a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!