Zapatero a tűzzel játszik

Szeptember közepén a kisebbségi spanyol szocialista kormány felkarolta a népszerű vizsgálóbíró, Baltasar Garzón kezdeményezését a spanyol polgárháború (1936– 1939) tömegsírjainak felnyitására, hogy azonosítsák az oda eltemetett névtelen áldozatokat. A kezdeményezés hatására kiderült, hogy a több mint 143 ezer azon eltűnteknek a száma, akiket hozzátartozóik most remélnek megtalálni. A kormány azt is bejelentette, hogy akár 135 ezer euróval is kárpótolja az azonosított áldozatok hozzátartozóit és az idén januárban életbe lépő „történelmi emlékezet” című törvény folytatásaként újabb négy rendeletet bocsát ki. Köztük van az új hivatalos státusz is: a Franco-diktatúra áldozata. Miért éppen most van szükség erre a döntésre, amikor az országot az Egyesült Államokból kiinduló pénzügyi válság fenyegeti? Az idei általános választások után egy ideig mintha közeledett volna egymáshoz az alig győztes szocialista párt és a legnagyobb ellenzéki párt, a spanyol Néppárt: szeptemberben megegyeztek az igazságszolgáltatás két legfontosabb tanácsának összetételéről. A kisebbségi kormánynak ugyanis eléggé gyengült a népszerűsége a spanyol ingatlanbuborék nyilvánvaló júliusi kipukkanása után, és mivel a költségvetési vita megkezdéséhez nincs meg a szükséges többsége, kénytelen taktikázni. Ennek része a feszültség mesterséges szítása.
Tavaly a májusi részleges helyhatósági választások előtt a polgárháborúval kapcsolatban rövid ideig ijesztő üzenetváltások történtek a polgárháború két egykori tábora között. Ugyanebben az időben, és nem sokkal a baszk fegyveres szervezet, az ETA (Baszk Haza és Szabadság) legutóbbi fegyverszünetének júniusi felmondása előtt a politikai szárnyának tekintett és ezért betiltott Batasuna (Egység) párt nehezményezte, hogy a szocialista kormány olyan engedményeket tesz a hazafias baszk baloldalnak, amelyekkel inkább lovat ad a szélsőjobboldali spanyol szervezetek alá. Ezt José Luis Rodríguez Zapatero is elismerte az idei választások előtt az egyik tévébeszélgetés műsorvezetőjének: „Csak jó nekünk a feszültség!” 2008. március 9-én aztán sokadszor derült ki egyértelműen, hogy a szocialisták csak akkor képesek választást nyerni, ha a feszültség magas szinten tartásával sikerül mozgósítani a jobboldal győzelmétől már-már babonásan rettegő baloldali szavazókat.