
origo.hu
Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó
Fleck: szétesőben a Legfelsőbb Bíróság. Fleck Zoltán jogszociológus, az ELTE docense szerint a köztársasági elnöknek ezután igen nehéz lenne új és alkalmas jelöltet találnia a főbírói posztra, mert a reformot célzó kritériumainak kevesen felelnek meg. A magyar bírósági rendszer egyik legismertebb kritikusának számító szakértő a tegnap leszavazott Havasiné Orbán Máriát alkalmas jelöltnek tartja. A kialakult helyzetet az Index internetes újságnak nagyon súlyosnak nevezte. A Legfelsőbb Bíróság szerinte szétesőben van, így ott is nehéz lenne megfelelő személyt találni a posztra. Az MSZP-s képviselők döntése szerinte azt jelzi, hogy két dolgot tartottak fontosnak: kritizálni az államfő jelölési módszerét, és megjeleníteni a félelmet, ami egy jobboldalinak mondott jelöltet övez. Az előző főbírótól ugyanis azt tanulták, hogy fontos a pártállás, és hogy politikailag ki mit ígér – véli Fleck. A szakértő sejtése szerint az elutasításban az is közrejátszhatott, hogy az MSZP közeli jogi szakértőknek nem áll érdekükben egy radikális bírósági reform elindítása. (MN)
Nem szavazta meg az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökének Sólyom László jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát, miután a szocialisták – bár lelkiismereti szavazást jeleztek előre – néhány kivételtől eltekintve majdnem egységesen elutasították. Az államfő megmagyarázhatatlannak, felelőtlennek és kártékonynak minősítette az MSZP viselkedését. A főbírójelöltről történő szavazás ugyan titkos volt, ám a számarányok és az előzetes állásfoglalások ismeretében – 203-an voksoltak igennel, 152 nemmel, 9-en pedig érvénytelen szavazólapot adtak le – a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF is jóváhagyta Havasiné kinevezését, azonban ez kevésnek bizonyult, mivel a jelölt megválasztásához a képviselők kétharmadának voksa kellett volna.
*
Sólyom László kijelentette: alkotmányellenes gondolkodásmódra vall, hogy az MSZP, bár elismerte a jelölt szakmai alkalmasságát, a tudományos munkát és a nyelvtudást kérte számon Havasiné Orbán Márián, olyan feltételeket, amelyeket a jogszabály nem ír elő. A köztársasági elnök egyébként Magyar Szocialista Munkáspártnak nevezte az MSZP-t, ám ahogy ezt kiejtette a száján, rögtön helyesbített. Szégyellnivalónak nevezte a szocialisták részéről elhangzott érveket, mondván: jelöltjének szakmai alkalmasságát senki sem tudta megkérdőjelezni. Felidézte, milyen nehéz helyzetben vannak a bíróságok, és milyen sürgős lett volna, hogy legyen végre elnöke a LB-nek.
Emlékezetes, az LB korábbi elnöke, Lomnici Zoltán hatéves mandátuma június végén járt le, az államfő korábbi jelöltjét, Baka András egykori strasbourgi emberi jogi bírót még májusban elutasította az Országgyűlés. Második jelöltjét azonban újra jelöli a köztársasági elnök, tehát Havasinéről a jövő héten, az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján újra dönthet a Ház.
Sólyom László tegnap tűrhetetlennek nevezte a szocialisták azon kifogását is, amely szerint Havasiné egyik távoli rokona a Fidesznél dolgozik. – Nincsen jobb- vagy baloldali bíró, bíró van, aki a törvénynek és a lelkiismeretének van alávetve – hangoztatta az államfő. Havasiné Orbán Mária szintén arról beszélt, hogy egy bíró nem folytathat politikai tevékenységet, s mint fogalmazott: munkásságának soha nem is volt és nem is lesz politikai színezete. Azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták azt is felrótták neki, hogy túlzottan gyors tempóban kezdene hozzá a bírósági reformokhoz a tegnap elbukott főbírójelölt elmondta: a reformokat már korábban el kellett volna indítani.
Navracsics Tibor szerint az MSZP a jogállam alapintézményeinek működését veszélyezteti, hiszen mondvacsinált indokokkal blokkolták az LB elnökének megválasztását. A Fidesz frakcióvezetője közölte: bár a szocialisták mindig a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák, és mindig a Fideszt vádolják ennek ellenkezőjével, eközben rendszerint ultimátumokkal zsarolják a magyar politikát és zavaros viszonyokat próbálnak kialakítani. Mindezt azért csinálják, hogy politikai befolyást tudjanak szerezni a jogállam intézményeiben – jegyezte meg Navracsics, aki szerint egyértelmű, hogy a zavart szándékosan idézi elő a kormánypárt, amely a destruktív politika útján jár. A Fidesz legközelebbi is igennel szavaz Havasiné Orbán Máriára.
Az MSZP nevében Lendvai Ildikó frakcióvezető azt hangsúlyozta Sólyom László kritikájára reagálva: az államfőnek nem dolga a független mandátummal rendelkező képviselők szavazatának minősítése és sértegetése. A köztársasági elnök joga a jelölés, az Országgyűlésé pedig a döntés – tette hozzá, majd megjegyezte: a szocialisták legközelebbi szavazásnál is felelősen mérlegelik érveiket.
Az SZDSZ sajnálatát fejezte ki, hogy a parlament nem tudott főbírót választani, már csak azért sem, mert hamarosan véget ér a mostani ülésszak, és csak hónapok múlva ül össze újra az Országgyűlés. Fodor Gábor pártelnök szerint a szabad demokraták ismét támogatják majd Sólyom jelöltjét. Az MDF várhatóan szintén megszavazza Havasiné Orbán Máriát.
Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó
Pécsi Ármin liverpooli tündérmeséje nehéz helyzetben segített a jó barátján
Megint jön a gólya: 70 évesen újra apuka lesz a híres színész
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Ritka fotón mutatta meg három gyermekét Julia Roberts: csak az egyikük hasonlít a színésznőre
Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó
Megtiltotta a rendőrség Karácsonyék Pride-ját
Erdei Zsolt keményen fogalmazott a siófoki pusztakezes bokszgáláról
Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó
Courtois kifakadt, csapattársa ostobaságáról beszél a Real Madrid blamája után + videó
Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.