Több mint egy hónap elteltével szerdán újra Fidel Castro aláírásával jelent meg cikk a kubai sajtóban, amelyben a 2006. július vége óta súlyos betegsége miatt a nyilvánosságot kerülő volt állam- és kormányfő elsősorban arról írt, hogy 40 percig tárgyalt az argentin elnök asszonnyal, Cristina Fernández de Kirchnerrel. Nem hivatalos források szerint nem engedélyezték, hogy fényképeket készítsenek a találkozóról. Az egyik argentin lap szerint Kirchnert annak ellenére fogadta a 82 éves Castro, hogy jelentősen romlott az állapota, de azért is, mert közismerten kedveli a gyengébbik nemet.
Fidel Castro újabb és ezúttal rövid elemzésében Barack Obama új amerikai elnökkel is foglalkozott: bár szemernyi kétsége sincs az új elnök tisztességes szándékairól, még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a terveivel kapcsolatban. Obama hétfőn közölte az Univisiónnak, az Egyesült Államok legnagyobb spanyol nyelvű tévécsatornájának adott interjúban, hogy nem akarja feloldani a Kuba elleni embargót, és a szabadságjogok kubai kiterjesztéséhez kötötte a jelenlegi elnökkel, Raúl Castróval folytatandó párbeszédet.
Fidel Castro újságcikkben adott életjelet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!