Vízért aggódó spanyolok

A délkelet-spanyolországi Murcia tartomány azonos nevű székhelyén szerdán a rendőrség becslése alapján mintegy négyszázezren – a szervezők szerint viszont félmillióan – tüntettek a térség államilag támogatott vízátemelési programja mellett.

2009. 03. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökkenő vízmennyiség. Spanyolországban az egyre szeszélyesebb időközökben és átlagosan alacsony csapadékmennyiség miatt évről évre csökken az ország víztartaléka, és csak súlyosbítja a helyzetet, hogy nő az átlaghőmérséklet és elpárolog a víz a tározókból. A turisták és a 46 milliós lakosság vízfogyasztása viszont folyamatosan emelkedik, ezért tavaly nyáron Barcelonában már rövid időre el kellett rendelni a vízfogyasztás korlátozását. (S. T.)


A tiltakozáson azért jelentek meg ennyien, mert a szocialista vezetésű Castilla–La Mancha tartomány hamarosan elfogadandó új statútumából hirtelen kimaradt az öntözővízprogram, amely abból állt volna, hogy a kasztíliai tartományt átszelő, bővizű Tajo folyóból a csapadékban és vízben egyébként is szűkölködő három déli, délkeleti tartomány Segura nevű folyójába emelnének át évente bizonyos mennyiséget. A menetet a szomszédos valenciai közösség és a vendéglátó tartomány elnöke vezette, de jelen volt az andalúz néppárt vezetője, Javier Arenas is.
Annak ellenére, hogy Arenas hangsúlyozta, csak az öntözővízprogram mellett állnak ki, tehát senki ellen nem irányul a tüntetés, elhangoztak a jelenlegi gazdasági helyzetet és a kisebbségi szocialista kormányfőt bíráló jelszavak is. Az egyre sürgetőbb vízkérdés egyesítő erejére pedig mi sem jellemzőbb, hogy a három tartomány szocialista és néppárti lakosai a legteljesebb mértékben egyetértenek, pedig a politikai életben az utóbbi tizenhat évben egyáltalán nem kímélik egymást. José Luis Valcárcel, Murcia tartományi miniszterelnöke egyértelmű üzenetet küldött az érdekelteknek: ha a tüntetés ellenére mégis marad a szomszédos tartomány megújított alaptörvényének szövege, akkor a következő tüntetést – jóval több résztvevővel – Madridba szervezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.