A korrupciót, nem a népet kellene megszorítani

Az első Böszme–Döbrögi-csomag most rögtön 200 milliárddal akarja megsarcolni a magyar betegeket, özvegyeket és árvákat, meg a maradék munkavállalókat, a következő négyszázzal, így összesen hatszáznál többel rövidíti meg a legvédtelenebbeket. Alkotmányunk hibájából a böszmék számára jogilag és elméletileg még rendelkezésre álló esztendőben. A megszorítások lényege, hogy így egyrészt olyan államháztartási mérleg alakulhat ki, amelyért őkelméék piros pontot kaphatnak az EU-tól meg az IMF-től és társaiktól, másrészt az ország szellemi és anyagi érték-előállító képessége tovább csökken, ami szintén megnyugtatja a nevezett s nem említett üzletfeleket. Harmadrészt pedig – no, erről szól e cikk.
Előre kell bocsátani, hogy minden háztartásra, országra, így a miénkre is ráfér a takarékoskodás, ám az a fő kérdés, hogy mikor, mivel s miként lehet és érdemes csökkenteni a kiadásokat? Még fontosabb, hogy miként növelhetjük a bevételeket? Eladjuk-e a házunkhoz tartozó kertet, vagy vegyünk ásót, kapát, magot, és műveljük meg?
Az ország 2009-es költségvetésében az előirányzott bevételek főösszege 8300 milliárd, a kiadásoké 8960 milliárd forint, a hiány tehát 660 milliárd forint lesz. Ennyit kéne valahogy kiszedni a bennszülöttek bőre alól. Erről szól a sokadik „megszorítás”. A bevételek azért maradnak el a kiadásoktól, mert a javak többségét adókerülő külföldi cégek állítják elő, amelyek hasznukat szinte érintetlenül kiviszik az országból, ahogy a gyarmati világban ősidők óta szokás. Továbbá: az értéktelenségi törvény értelmében a munka gyümölcseit a spekulánsok fölözik le. Ráadásul sok a munkanélküli és a segélyből-járadékból élő, azaz kevés a munkavállaló, aki adót és járulékot fizetne. Az elviselhetetlen adóterhek miatt magas az adókerülés aránya – és így tovább.
A kiadások számos okból nagyok. Vegyünk egyetlenegyet. A honi és külföldi szaksajtó becslései szerint a mai, latinamerikanizálódott magyar viszonyok között az állami pénzek 10-20 százaléka eltűnik a korrupció csatornáiban. Ha a középarányost vesszük, azaz a 15 százalékot, akkor 1350 milliárd a kincstárból, adóinkból és járulékainkból ellopott összeg. Ha a 20 százalék az igaz, akkor nemzeti veszteség – kerekítve – akár 1800 milliárd is lehet! Tehát akár kétszerese, de meglehet, hogy háromszorosa a mostani, a törvénytelen kormányzat által előirányzott megtakarításnak!
A tolvajok természetesen nem az özvegyek, árvák, munkások és segélyen tengődők, hanem azok, akik kétszeres vagy még többszörös áron építtetik az autópályákat, akik minden megmoccanásukhoz „külső szakértők” tanácsait kérik folyamatosan és szemérmetlen összegekért, akik eladják az állami vállalatok székházait meg egyéb ingatlanait – posta, MÁV, MTV stb. –, s albérletbe költöztetik őket csókos irodaház-tulajdonosokhoz, akik a kórházi, közlekedési és egyéb állami megrendelések után sápot szednek, akik értelmetlen és nevetséges luxuskiadásokat kényszerítenek az államra – kakaóbiztos számítógépek az óvodákban, interaktív iskolai táblák, páncélfiókok a kórházakban –, akik kormányzati negyedet terveznek semmiért – végtelen a fölsorolás, mindenki kiegészítheti a saját tapasztalataival.
Ezzel már el is jutottunk oda, hogy miért szipolyozzák az „özvegyeket és árvákat,” ha a korrupció „megszorítása”, azaz felének-harmadának fölszámolása máris elérné a megcélzott anyagi eredményt? És nem mellékesen azonnal javítaná a közélet levegőjét, a befektetések lendületét, a közbizalmat, szaporítaná a munkahelyeket stb.
A korrupció fölszámolásával az MSZP– SZDSZ-szövetség – nevezzék koalíciónak vagy külső támogatásnak, hívják bárhogy a miniszterelnököt – saját maga alól rúgná ki a sámlit. A sokat emlegetett Hálózatot, amely éppen ebből a harácsból él, s amelynek hatalmát köszönheti, s amellyel anyagilag és szellemileg tökéletesen összefonódott.
A magyar lakosság megszorítását egyszerűen ezért nem hagyhatják abba a liberálszocik, és ezért nem térhetnek át a korrupció megszorítására.
A kérdés ma ez: vagy ők, vagy mi.

A szerző író