Válságkezelés Abszurdisztánban

Bajnai Gordon kormányának válságkezelő programja, a megismert intézkedéstervezetek, továbbá a végrehajtással megbízott személyek névsora a közelgő katasztrófa rémét vetíti előre. A megfigyelő kénytelen – sokadszor – ráébredni: ilyesmi csakis és kizárólag Magyarországon történhet meg.
Magyarország válságban van. Ezt mindenki tudja. Ezzel párhuzamosan a világ – immáron az IMF szerint is – a múlt század harmincas évei óta nem tapasztalt mélységű gazdasági recessziót él át. Egyre több mértékadó közgazdász, szociológus és más területeken működő szakértő beszél arról, hogy a világ korszakváltást él át, a globalizáció összeomlását jósolva. A válságkezelő kormány tehát többfrontos háborút kénytelen vívni.
A magyar állam IMF-hitel nélkül csődben lenne. Az államadósság rekordszintű. A nemzetgazdaságot 2009-ben sújtó recesszió mértékét 5,5-6 százalékra becsülik az arra hivatottak. Zuhan az ipari termelés, csökken a fogyasztás. A lakosság adósságtengerben úszik. Tavaly ősz óta több tízezer munkahely szűnt meg – csoportos, bejelentésköteles létszámleépítések keretében. Az elvesztett munkahelyek száma ennél sokkal több, vélhetőleg meghaladja a százezret, és a folyamatnak távolról sincs vége. Tudnivaló, hogy egy krízishelyzet akkor kezelhető eredményesen, ha feltárjuk a keletkezés okait. Ennek egy része megtörtént. A liberális guruk szerint az állam túlköltekezte magát. Magasak a nyugdíjak, sok a rokkantnyugdíjas, sok a közalkalmazott, akik túl vannak fizetve. Túlzottak a szociális ellátások. Sok a járulékot nem fizető, de ellátást igénybe vevő „potyautas”. Mindezzel szemben kevés az adóbevétel. Az új miniszterelnök is – nemegyszer – elmondta: nálunk kevés ember fizet adót és járulékot, akik sokakat tartanak el. Ki kell terjeszteni az adó- és járulékfizetők körét. Egyetértünk. Például lehetne kezdeni a miniszterelnök úrral, aki üzletemberként lelkesen optimalizálta az általa vezetett vállalkozások adóját. A magyar államkassza kárára. A sorban a pénzügyminiszter úr következhet, aki a téma avatott szakértője. Szeretném megkérdezni tőlük, hogy vajon ki tudják-e számítani: üzleti karrierjük folyamán hány adóforintot „optimalizáltak” különféle offshore adóparadicsomokba? És hány hasonszőrű újgazdagnak teremtették meg ugyanezt a lehetőséget? Mekkora a végösszeg – legalább nagyságrendben?
Itt térnék át a jogalkotók felelősségére kis hazai krízisünkkel kapcsolatban. A nyugdíjasoktól és a közalkalmazottaktól el akarják venni a 13. havi juttatást. Hogyan is jött ez létre? Igényként jelentkezett ezzel valamiféle szervezet? Tüntettek netán? Dehogy. Választási ígéret volt, amit betartottak. Tehát adták – államilag. Akkor miért az a hibás, aki elfogadta? Azok után, hogy egész aktív életében – a nyugdíjasokra gondolok – kénytelen volt azzal együtt élni, hogy munkából származó jövedelmét a világon a legmagasabb szintű elvonással sújtották? Potyautasok, segélyből élők. Válság idején ők a kártevők. De akkor, amikor a helyi önkormányzat a segélyek kifizetését elvégzett közmunkához kötné, avagy egy részét természetbeni juttatásként nyújtaná – például közüzemi számlák kifizetése –, akkor az aktuális kormánypártok szerint ez az alkotmányos alapjogok megsértése. Hiába, kell a szavazat.
Kis hazánkra évtizedek óta jellemző, hogy semminek nincs felelőse. A költségvetési deficitért nem a mindenkori kormány a felelős, az „keletkezett” vagy folyamatosan „növekedett”. Magától. A jogszabályokat –amelyek például kedveztek a potyautasoknak – nem a mindenkori parlamenti többség alkotta, hanem „létrejöttek”. Maguktól. A jogszabályok betartatása pedig kis hazánkban szintén nem állami feladat. Itt ugyanis nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás folyik. Magyarán: aki meg tudja fizetni a legdrágább könyvvizsgálót, az optimalizálhatja az adóját. Aki nem, abból könnyen potyautas válhat.
A Bajnai-kormány mindazokra le fog sújtani, akik foghatók, azaz látható, adózott jövedelemből élnek. Nagy ívben kerüli viszont azokat, akik az elmúlt két évtizedben ki tudja, hány száz (ezer?) milliárd forinttól szabadították meg a költségvetés bevételi oldalát. Természetesen ezzel a gyakorlattal nem fognak felhagyni, hiszen jogszerű. Bajnai nem tőlük kér áldozatot. Nem teheti. Nem volna jogszerű. Kóka János miniszteri posztjának elfoglalásakor tartott egy előadást, amelyet az alábbi mondatokkal nyitott meg: „Cégvezető vagyok, cégem a Magyar Köztársaság”. Bajnai ugyanígy gondolkodik.
Ha egy cég válságba kerül, leépítéseket hajtanak végre. Most is ez várható – le akarják építeni a lakosságot. Ezt célozzák a nyilvánosságra került tervek. Teszi mindezt egy olyan gyülekezet, amely egy bukott kormány átcsoportosított tagjaiból, adóoptimalizálókból és semmihez nem értő pártkatonákból áll.
A magyar társadalom a katasztrófa felé tart.

A szerző gazdasági szakértő