Bennfentes információk birtokában
A Velencei-tó északi partjának privatizációja miatt áprilisban a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés miatt kezdeményezett büntetőeljárást. Korábban a Fejér Megyei Főügyészség emelt óvást a tulajdoni bejegyzés ellen, és új eljárást indítványozott a gárdonyi jegyző, a környezetvédelmi hatóság, a földhivatal és a helyi önkormányzat részére. A területet megszerző izraeli befektetők egy négyes metró értékű költségvetést felemésztő élményváros felépítését ígérték, ám nem valószínű, hogy abból bármi megvalósul. Lapunk tavaly év végén tárta fel, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elcserélte az állam tulajdonában lévő 70 hektáros, tóparti területet Yoav Blum magyar–izraeli állampolgárral, aki cserébe egy albertirsai és egy pilisi gyümölcsöst ajánlott fel. Mint akkor kiderítettük, a Yoav Blum által először felajánlott 81,5 hektáros albertirsai gyümölcsös nem bizonyult elégségesnek a csere lebonyolításához, mivel túl nagy volt az értékkülönbözet. Így a csere előtt – feltételezhetően bennfentes kormányzati sugallatra – még vásárolt egy 99 hektárnyi pilisi gyümölcsöst is. Meglepő módon ez utóbbi területről kiderült, hogy az állam ezen keresztül vezetné az M4-es autópályát. Így hát az MNV Zrt.-nek oka keletkezett arra, hogy maga kezdeményezze a cserét. Yoav Blum tulajdonjogát e telekre a földhivatal 2008. július 16-án jegyezte be, miközben az MNV Zrt. már egy hónappal korábban is foglalkozott a csereügylettel.
Mára – egy, a Duna Televízió által készített felvételből – kiderült, hogy Yoav Blum, a leadott iratokban fellelhető állításával szemben, nem lakott életvitelszerűen Sukorón. Vagyis törvényesen nem cserélhették volna el vele a földet. Másrészt, az MNV Zrt. szabályzata szerint, amennyiben a két terület közötti értékkülönbözet meghaladja a 15 százalékot, úgy az állami földet pályázat útján kell értékesíteni. A két gyümölcsös és a Velencei-tó partján fekvő mintegy 70 hektáros terület közötti értékkülönbözet még baráti értékbecslés alapján is meghaladta a 25 százalékot.
A képtelen tervből marad egy lakópark?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!