Agyonveretés

A halálosan beteg Kohn bácsi mellett virraszt a felesége. Éjjel van, két óra. Hirtelen vad dörömbölés az ajtón.
– Ki az? – kérdi rémülten az asszony.
– Én vagyok itt, a Halál! – üvölti odakint egy iszonyú hang.
– Hála istennek! Már azt hittem, hogy az ÁVH…
A XX. századi Magyarországon volt egy időszak – 1950 és 1953 között –, amelynek hosszú terrorhadjáratát sem előtte, sem utána nem múlták felül. Igaz, hogy a folyamatok – perek, internálások, börtönbüntetések, kivégzések stb. – már 1945-ben megkezdődtek, de a diktatúra ekkor ért a csúcsra. A nép elleni terror irányítója – Péter Gábor vezetésével – az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) volt. Rendszerváltozásnak kellett eljönnie, hogy feltáruljanak a levéltárak titkosított dokumentumai, és napvilágra kerüljenek a terror irányítóinak egymás elleni akciói is. Jelen esetben Péter Gábor helyettesének, Szűcs Ernőnek az agyonveretése.
Szűcs a Horthy-rendszer alatt – kommunista tevékenységéért – kétszer volt börtönben, 1941–1945-ig a moszkvai rádió munkatársaként tevékenykedett. A Szovjetunióból 1946-ban érkezett vissza, és a Belügyminisztérium, majd az abból kiváló ÁVH alkalmazottja lett. Legközvetlenebb munkatársa a Magyarországra települt szovjet vizsgálati (tanácsadói) apparátus főnökének, Mihail Bjelkinnek, az 1936–38-os szovjetunióbeli perek egyik fő szakértőjének. Operatív irányítója a Rajk-pernek és a szociáldemokraták ügyének. Szűcs vezetésével szerveződött meg egy „szupertitkos nyomozati csoport” a párton belüli ellenségek felkutatására.
Csakhogy történt valami, amelynek a gyökerei máig feltáratlanok.
Rákosi Mátyás, aki hatalmas energiákat vetett be, hogy átlássa a politika útvesztőit, és rákényszerítse akaratát politikai ellenfeleire, vélhetően egy ellene irányuló, Moszkvába küldött levél miatt bosszút forralt Szűcs Ernő ellen, aki állítólag aktív szerepet vállalt a levél megszerkesztésében. Rákosi tartott attól, hogy Szűcsék szemében ő sem tabu, és az orosz káderként számon tartott ezredes veszélyes lehet számára. „Azt tapasztaltam az első naptól kezdve, hogy Rákosi Mátyás rettenetes kedvvel és elánnal vetette bele magát ebbe az ügybe” – vélte az egyik koronatanú, az ÁVH-s Farkas Vladimír. És ugyancsak ő állította később: „Rákosi kiadja Péternek a következő utasítást, amit Péter Gábor kettőnkkel [a másik Károlyi Márton] közöl. Hogy a két Szűcs testvért, ha kell, két napon keresztül addig verjék, amíg a csontjaik ropognak, mert ezek elvetemült ellenségek.” (Szűcs Ernő öccse, Miklós korábban Angliába emigrált, és ott töltötte a háborús éveket. Kémkedéssel és trockista tevékenységgel vádolták.)
Hogy pontosan mi történt 1950. november 21-én, azon a napon, amikor a verőemberek végrehajtották az utasítást, ez sem teljesen tisztázott. Bálint Istvánnak, az ÁVH főorvosi hivatala vezetőjének injekciói végeztek-e végül a testvérekkel, vagy elegendő volt a verés maga, nem tudjuk. Csak a halál beállta a bizonyos. Major Ákos jogász és hadbíró 1987-ben így vélekedett: „Rákosi kezdeményezésére … volt egy verőcsoport. És miután ezeknek a vezetője annak idején Szűcs Ernő volt, a legnagyobb koncepciós ügyek gyártója és végrehajtója, a Princzék [a csoport tagjai] verték agyon Szűcsöt. Ez az, ami az én fejembe alig fér be, emberileg.”
Van egy pont a dokumentumgyűjteményben, amikor már-már sajnálatot éreznénk Szűcs Ernő iránt, de akkor eszünkbe jut, hogy vajon hány ember megkínzása, börtönbüntetése vagy halála fűződik a nevéhez. 1948 és ’56 között nagyon sok hatósági eljárást kezdeményeztek, amelyekből egymillió (!) esetben születtek elmarasztaló ítéletek. Közülük több százezer a gazdasági vonatkozású, de politikai indíttatású és több tízezer az úgynevezett dupla nullás, szigorúan titkos ügy. A halálos ítéletek többségéről a közvélemény máig nem tud, csupán a koncepciós perek egy részét ismeri.
Szűcs Ernőt 1950 végén agyonverték, de mi lett az ÁVH többi munkatársával, akik a perekhez szükséges „őszinte vallomásokat” kicsikarták? Mert ezek alapján készültek az ügyészi vádiratok, amelyek lehetővé tették, hogy az elkötelezett bíróságok súlyos börtönbüntetéseket és halálos ítéleteket szabjanak ki. Ezekre is választ kellene kapnunk. Az ÁVH hatalmának csökkenésével menekültek a süllyedő hajóról az egykori beosztottak, egyesek öngyilkosok lettek – többen még a Szűcs-ügy miatt is –, mások – a többség – a polgári, jogi, gazdasági élet különböző területein helyezkedtek el. Egy részük 1956 után újra hatalomhoz jutott, és részt vett a megtorlásokban.
Egy szó, mint száz: jól szerkesztett, érdeklődésre számot tartó kötetet vehet az olvasó a kezébe. A hátteret részletező és megvilágító sorok azonban elhallgatják az ÁVH – és köztük Szűcs Ernő – bűnlajstromát, azokat a törvénytelenségeket, amelyekkel nemcsak egykori munkásmozgalmi embereket vettek célba, hanem olyan névtelen tízezreket is, akiknek sorsát nem őrzik könyvek. Akik a demokratikus parlament, a sajtószabadság, az ellenzék és az alkotmányos keretek híján másként mertek gondolkozni a diktatúrában, és ezért agyonverték őket, vagy akasztófán végezték.
(Huszár Tibor: A pokol malmai – Szűcs Ernő ÁVH-s ezredes ügye és elágazásai, 1946–1955. Corvina Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 2990 forint)