A brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben kedden este 7 órakor Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere mutatta be Keleti éden címmel írt kötetét. A könyvbemutatót zenei program követte, az Európa-hírű Bartók Vonósnégyes és a Muzsikás együttes fellépése, amely aligha meglepő módon, sokkal nagyobb számban vonzotta az érdeklődőket, mint az est első fele.
A balliberális folyóiratokban megjelent cikkeiből is ismert Petőcz György, az intézet igazgatója Magyarország uniós csatlakozásának ötéves évfordulóját ünnepelte e programmal, amelyet a könyvéről beszélő Demszky és hegedűdarabjával felesége nyitott meg. Az est résztvevői nemcsak a főpolgármester kötetét vásárolhatták meg, de térítésmentesen az arról német, angol és francia nyelven kiadott, drága kiállítású brosúrákhoz is hozzájuthattak.
Az igazgató szánalmat keltő angolsággal előadott üdvözlőszavai után a főpolgármester is a tolmácsot mellőzve, hasonló nyelvkészséggel igyekezett megismertetni a brüsszeli magyar kolónia néhány tucat tagjával könyvének családi történetét, amelynek során megdicsérte Edvard Benest, Csehszlovákia második elnökét is, aki egyébként dekrétumaival a hazájukban élő magyar és német kisebbséget fosztotta meg vagyonától és kergette el őket földönfutókként.
Demszky Gábor Brüsszelben a Keleti Édenről
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!