Kamaszkorában lovakkal akart foglalkozni, aztán a ferences gimnáziumban egy iskolai előadás után az egyik tanára azt tanácsolta: legyél színész! Diplomát a nyolcvanas évek elején szerzett a főiskolán, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött, később a Művész Színház, majd a Thália művészeként láthattuk viszont. A kilencvenes évek közepén, többek között Bánsági Ildikóval, Eperjes Károllyal és Gáspár Sándorral együtt, megalakította a Kelemen László Színkört, majd az Új Színház tagja lett. Volt Ádám a Tragédiában, István az ismert rockoperában, Tartuffe, Bicska Maxi, Jágó, II. Richárd, s végül az Úrhatnám polgár címszereplője. 2004 őszén az Új Színházban mutatta be a tragédia miatt két előadást megért önálló irodalmi műsorát Ritka (a) magyar címmel, amelyben Balassi, Kölcsey, Ady, Petőfi, Vörösmarty, Arany, Karinthy és Nagy László műveit olvasta, énekelte. Gazdag pályáját öt évvel ezelőtt törte ketté a végzetes autóbaleset.
Az Új Színházban, amely utolsó játszóhelye volt a Jászai-díjas Bubik Istvánnak, Márta István igazgató holnap délután négykor avatja fel a róla elnevezett színpadot, s nyitja meg a művész életének fontosabb állomásait bemutató fotókiállítást. Ezután a társulat tagjai névadó gáladélutánnal tisztelegnek egykori kollégájuk emléke előtt. A műsort Szikora János művészeti vezető állította össze. A Szentivánéji álom előadása után 22 órától a művészek csöndes esti emlékezésre várják Bubik István barátait, színjátszótársait, kollégáit és szeretteit.

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt