Év elején foglalkoztunk a küzdősportok szabályváltozásaival, az öttusa „négytusává” válását – a lövészet és a futás összevonását – pedig több részletben is nyomon követtük; ám bizonyos időnek el kellett telnie, hogy megfelelő tapasztalatok birtokában az első értékelések megszülethessenek. Az öttusázók túljutottak hazai és külföldi próbaversenyeken, határon túli és magyarországi Világkupákon. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitányt Olaszországban értük el, ahol a selejtezőkkel ma kezdődő római Vk-n szereplő válogatottat vezeti. A szakvezető (és a sportág hazai tábora) korábbi kétségeit az óvatos derűlátás váltotta fel: „Mi, magyarok az őszi kongresszuson, ahol megszavazták az új szabályokat, azok ellen foglaltunk állást. Ennek az volt az alapvető oka, hogy előtte egyetlen tesztversenyt sem rendeztek, nem lehetett tudni, mivé fejlődik ez az egész. Azóta viszont elvégeztünk itthoni teszteket, a fedett pályás idénynyitót, lezajlottak külföldi viadalok, majd elindult a Világkupa-sorozat, s ennek alapján rájöhettünk, nem annyira ördögtől való az új lebonyolítás. A szabályok finomítása azért javára válna a rendszernek, amelyről kiderült, hogy élvezhető és izgalmas, s a sportolóknak is tetszik. A versenyzést és a rendezést pedig szorgalmasan gyakoroljuk.”
Arra a felvetésre, hogy a módosítások mennyire rajzolták át a nemzetközi erőviszonyokat, a következő válasz érkezett: „Nem különösebben. Az eddigi Vk-versenyeket nyert Krungolcas, Polivka vagy a két érmet szerzett Marosi Ádám korábban is állt már dobogón, a lányoknál hasonló a helyzet, s a mieink közül Tóth Adrienn Vk-hatodik helye vagy Gyenesei Leila angliai győzelme jó jel. Szóval ott vagyunk, ott maradtunk az élbolyban.” Pálvölgyi Miklós úgy gondolja, a versenyzőknek felesleges aggódniuk, hogy nehezen tudnak alkalmazkodni az új lövészethez (futás közben, magas pulzussal), hiszen korábban éppen ennek az ellenkezőjét űzték (alacsony pulzussal, nyugodtan). „Gyakorlás kérdése az egész, s szerintem nem a fiatalabbaknak, hanem az öregebbeknek könnyebb az átállás a nagyobb rutin miatt. Mindennap találunk valami újat és szépet benne.”
A legszebb mégis az, hogy a jelek szerint az öttusa hosszú vajúdás után olyan útra lépett, amely az érthetőség és az izgalmak fokozásával modernizálja, televíziós és szurkolói szempontból közvetíthetőbbé, élvezhetőbbé teszi a sportágat. A birkózásnak nem volt szüksége ekkora „ráncfelvarrásra”, de kisebbre igen; kötöttfogású szakágában az előző olimpiai ciklusban rengeteg ellenzője akadt a „korongfeldobásnak”, amiből a pekingi játékokra „golyóhúzás” lett. A lényeg azonban nem változott: akár mindhárom menetben is a szerencse döntött arról, hogy döntetlen állásnál melyik versenyző a kedvezményezett, s nyerheti meg így akció nélkül is a mérkőzést. (Egy perc eredménytelen tusakodás után fél percig az egyik, fél percig a másik versenyző próbálkozhatott a parter helyzetben, s ha valaki kivédekezte ellenfele támadását, akkor kapott egy pontot. 1-1-nél pedig az nyerte a menetet, akinek az utolsó pontot írták be, vagyis a tulajdonképpeni kedvezményezett.) Deák Bárdos Mihály éppen így járt az olimpián, a francia Szczepaniak elleni találkozón csak ő kapott pontot akcióra, viszont ellenfele a másik két menetben szó szerint kigolyózta…
A nemzetközi szövetség (FILA) ráébredt, hogy a szabályrendszer korrekcióra szorul, és az idén lépett is. A mérkőzéseken immár az első menetben a piros, a másodikban viszont a kék színű mezben levő versenyző a kedvezményezett – amennyiben a másfél percre emelt idejű, álló helyzetű birkózásban nem történik értékelhető akció. A golyóhúzásra pedig csak akkor kerül sor, ha a harmadik menetben úgy pörög le a másfél perc, hogy addig a mérkőzés folyamán semmi sem történt a szőnyegen, amire kicsi az esély. Ezt támasztották alá az új szabályrendszer debütálásán, a szombathelyi Golden GP-n, valamint a vilniusi Eb-n látottak is.
„Egyértelmű, hogy az új szabályrendszer igazságosabb, a szerencsének most már jóval kisebb a szerepe a mérkőzéseken. Az Eb-n csak elvétve került sor golyóhúzásra. Ez abból is adódik, hogy akciódúsabb lett a birkózás, köszönhetően annak, hogy állásból immár másfél perc áll a versenyzők rendelkezésére” – említi a szabályváltozás két legfontosabb hozadékát Struhács György szövetségi kapitány. A szakvezető szerint az elkövetkezendő időben jelentős módosítás már nem, némi finomítás azonban még elképzelhető. „Szombathelyen a bírók nálunk még rendre megintették a passzív versenyzőket, ami a másik félnek pontot ért, az Eb-n viszont egyfajta szemléletváltozás jeleként elmaradtak az intések. Ez apró visszalépés, de összességében jó úton jár a sportág” – szögezte le Struhács György.
Az amatőr ökölvívást a nemzetközi szövetség (AIBA) vezetőségének 2006-os átalakulása után ellepték a reformelképzelések, még az is felmerült, hogy az egészségvédelem és az olimpiai programban maradás miatt a nyolcvanas években bevezetett fejvédő lekerül a versenyzőkről. Aztán, ahogy Kovács László szövetségi kapitány érdeklődésünkre elmondta, nem az került le, hanem az ötlet a napirendről, viszont a 4x2 perces menetidő januártól 3x3-ra változott (vissza). „Emiatt látványosabb lett a küzdelem, úgy is mondanám, férfiasodott, hiszen a korábbival ellentétben nemcsak az ügyesség a meghatározó, hanem az erő, az állóképesség. Ennek köszönhetően több meccs véget érhet az utolsó menetben, s előtérbe kerültek a hajlított karú ütések és a belharc. A mezőny most hangolódik át, de az erőviszonyok nagyjából megmaradtak, hiszen a képességek terén nem változott a helyzet.”
origo.hu
Tulipánillat és panoráma – élménybeszámoló a Kevélyhegyi mezőről
