Damien, az egykori drogfüggő kunyhót eszkábált magának a kastélyt övező erdőben. Egy nap arra vetődik a szintén hajléktalan, szociális munkások elől menekülő, huszonéves Nina ötéves fiával, Enzóval, és a férfi befogadja őket egy éjszakára. Reggelre a nő eltűnik, a kisfiút Damien-ra bízva. Enzo a rengetegben, ám mégsem magányosan.
Pierre Schöller neve a harmincas évei végét taposva került először a stáblistákra, forgatókönyvíróként azóta tucatnyi rendezővel dolgozott együtt. A Versailles játékfilmes debütálása, amelyet a múlt évben César-díjra jelöltek a legjobb első filmek kategóriájában, míg főszereplője, Guillaume Depardieu alakítása után már csak posztumusz kaphatott César-jelölést (Gérard Depardieu fia múlt év októberében halt meg tüdőgyulladásban). Több volt mint nagy ígéret, ám sorozatos botrányai beárnyékolták színészi tehetségét, teljesítményét.
Pierre Schöller rendező a francia filmnapok vendégeként járt Magyarországon. Lapunknak „kései” filmes karrierjét azzal magyarázta, a mozi nehéz mesterség, és időbe tellett, míg kitanulta. – Bár a mozi iránti szerelem már gimnazistaként megvolt bennem. Akkoriban némi túlzással élve majdnem egy olyan kunyhóban éltem, mint a film főhőse, Damien, szemben pedig a kultúrház állt, filmklubbal. Antonioni, Tarkovszkij alkotásai, a némafilmek, Mizogucsi melodrámái egyaránt magukba szédítettek. Mivel az írással sosem álltam hadilábon, végül forgatókönyvírásra adtam a fejem. Az sem könnyű foglalatosság. Egy mondat után szinte már kívánkozik a második, a harmadik, ám a filmekben egy történet képekben folytatódik, nem pedig szavakban. És nem szabad se így, se úgy eltéveszteni a történetet. Akár forgatókönyvet írsz, akár rendezel.
Adódik a kérdés, egy debütáló rendező elsőként miért éppen a hajléktalanokat akarja megmutatni. – A szegénység mindig is létezett, ám ahogy Nyugat-Európában terjed, az sokatmondó „esemény”, sok kérdést felvet, amire a politikusok, a felelősök nem találják a választ. Még jóval a válság előtt megfogalmaztam több ilyen kérdést, ám a Versailles mégsem a szegénység megállapításának filmje. Nem a szegénységből fakadó kétségbeesést, hanem annak épp az ellenkezőjét mutatja be.
A szegénység magányt, reménytelenséget, szenvedést szül. A Versailles hajléktalanjai mégis emberi tartásról, szolidaritásról tesznek tanúbizonyságot. Igaz, férfi főhőse, Damien nem a felelősségvállalás mintaképe. – Az emberek egymás iránti megértése, egymás megérintése, figyelmessége az, ami a társadalmat szervezi, nem pedig a gazdagság. Ezt szerettem volna többek között megmutatni a Versailles-ban, hogy az eleven kapcsolat, ami mindig aktivitást feltételez, megőrzi az emberségünket. A Versailles hajléktalanjai ezért tudták megőrizni önmagukat. Továbbá arra is fel szerettem volna hívni a figyelmet, hogy az emberek nem marionettbábuk, akiket madzagon lehet rángatni. Döntéseinkkel, választásainkkal magunk írjuk a történetünket.
Mindez érvényes a film főszereplőjére, Guillaume Depardieu-re is, akinek nevét nemcsak a Semmihasznák, a Pola X, a Minden reggel vagy a Szeresd apádat! című filmek tették ismertté, hanem sorozatos botrányai is. Drog, alkohol, garázdaság, börtön – csak címszavakban. Guillaume Depardieu nagyszerű színész volt, ám veszélyesen élt – egy motorbaleset következtében elveszítette az egyik lábát –, és fiatalon, harminchét évesen halt meg. Budapesten is volt egy „nagyjelenete”, amiről a bulvárlapok beszámoltak: miután egy szórakozóhelyen nem akart fizetni, meztelenre vetkőzött, majd fegyverrel fenyegetett meg egy biztonsági őrt.
A múlt év októberében tüdőgyulladásban elhunyt színészről mint rettenetes gyermekről jelent meg nekrológ a neves francia–német médium, az Arte televízió honlapján. A cikk a színész erényeit is hangsúlyozva kiemelte, hogy a Versailles című filmnek Guillaume Depardieu nemcsak egyik utolsó színészi munkáját, hanem egyik legjobb alakítását is köszönheti.
– Nagyon igényes volt az életvitele, egyenes volt és kompromisszumokra képtelen – emlékezett a színészre Pierre Schöller. – Vicces volt, nagylelkű, és mindig a saját feje után ment. Nagyon sok szenvedéssel élt. Temetésén az édesanyja azt mondta, a fia elkényeztette, boldoggá tette őt. Tudtuk, hogy nem fog sokáig élni, de azt nem képzeltük, hogy a halála ilyen gyorsan eljöhet.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
