Rózsa-Flores Eduardo végzett két társával?

2009. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bolíviai hatalom szerint nem kizárt, hogy a rajtaütés során meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo korábban végzett csoportjának két emberével, a hatóságok által máig keresett magyar Gáspár Dániellel és Dudog Gáborral. A feltételezés azzal kapcsolatban került felszínre, hogy az El Deber napilap hosszú részleteket közölt a Santa Cruz-i Las Américas szállodában április közepén egy rendőrségi rajtaütés során elfogott Tóásó Előd és a bolíviai– horvát állampolgár Mario Tadic ügyészségen tett vallomásából. Ebből kiderült – ahogy az MTI is megállapította –, hogy Rózsa-Flores Eduardo, a rajtaütés során lelőtt feltételezett terrorista csoport vezetője nyomást gyakorolt a csoport összes tagjára, nehogy kilépjenek.
César Navarro, a vizsgálóbizottság kormánypárti vezetője ezért Tadic célzásaiból ítélve nem tartja kizártnak, hogy esetleg maga Rózsa-Flores végzett az utoljára egy hónappal ezelőtt látott és a rajtaütés óta a rendőrség által is körözött két magyarral. Ráadásul Tadic vallomásából kiderült, hogy Rózsa-Flores őt is megfenyegette, amikor ki akart lépni a csoportból. Tadic azt is elárulta vallomásában, hogy Rózsa-Flores és az ír Michael Martin Dwyer hajtotta végre a Julio Terrazas bíboros háza elleni merényletet a rendőrségi rajtaütés előtti napon. Tóásót és Tadicot kedden meghallgatta a többpárti parlamenti bizottság, de a magyar túlélővel nem tudtak beszélni, mert angol tolmácsot vittek, ő pedig csak anyanyelvén tud. A bolíviai igazságügyi minisztérium kedden elismerte, hogy Marcelo Sosa ügyész állításaival szemben nem tudja alátámasztani bizonyítékokkal, hogy a Santa Cruz-i ellenzéki vezetők kapcsolatban álltak Rózsa-Floresszel. A nap újdonsága még, hogy Denver Pedraza, a két fegyverszállító egyik ügyvédje közölte, csütörtökön mutatják meg a letartóztatottaknak és a tanúknak a lefoglalt számítógépek és fényképezőgépek tartalmát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.