A Gázai övezet azonnali segítségre szorul

Közel négy hónap telt el a gázai harcok befejezése óta, és egyre világosabbá válik, hogy jelentős szükségletek maradnak kielégítetlenül, az újjáépítés pedig akadozik. Habár humanitárius célokra érkeztek adományok – köztük az Európai Unióé, ami a megszállt palesztin terület és a gázai újjáépítés céljára irányuló legjelentősebb adomány volt 2008-ban –, de a beérkező áruk mennyisége a szükségletekkel összehasonlítva teljességgel elégtelen, és az újjáépítés gyakorlatilag lehetetlen. Az 1,5 milliós gázai lakosság durván 75 százaléka valamilyen segítségre szorul. De még a legalapvetőbb cikkek importját is súlyosan korlátozzák az izraeli hatóságok, csupán az élelem és egy pár más termék forgalmát engedélyezik. Az újjáépítéshez szükséges anyagok és mindenféle pótalkatrész behozatala alapvetően meg van tiltva. Az izraeliek által kiszabott – csupán néhány teherautó-rakomány virágot engedélyező – exporttilalom tovább súlyosbította a helyzetet, amennyiben még inkább megroppantja a munkahelyteremtő gázai iparágakat.
2008 februárjában saját szememmel láttam, micsoda szenvedést okozott ez a helyzet a civileknek, aztán 2009 januárjában ismét, amikor néhány nappal a harci cselekmények befejezte után jártam ott. Százezrek életének és megélhetésének tönkretételét az izraeli hatóságok – úgy tűnik – olyan kollektív árnak tekintik, amelyet a gázai civileknek néhány közülük való tetteiért cserébe kell megfizetnie. Míg Izrael alapvetően felelős az emberi méltóságot rettenetes mértékben sújtó gázai helyzet miatt, a Hamásznak is kijár a szégyenből, a válogatás nélküli, értelmetlen rakétatámadások miatt, amelyeket oly hosszú ideig indított, hagyott elindítani Gázából. A Hamász nagyon jól tudta, milyen következményei lehetnek ezeknek a cselekményeknek, és az izraeli katona, Gilád Salit sorsát illető közel hároméves hallgatásnak, mégis folytatta akcióit. Állításuk, miszerint szívükön viselik a palesztin nép sorsát, ezáltal erejét vesztette.
Az igazság az, hogy a gázaiak, mint a világon bármelyik sebezhető embercsoport, sokkal szívesebben vásárolnák meg azt, amire szükségük van, mint hogy adományoktól függjenek. De a munkanélküliség csapása nyomán számos családnak már nincs bevételi forrása, előrevetítve egy szinte teljes társadalom segélyektől való függését. Manapság azok száma, akiknek élelmiszersegélyekre van szüksége, korábban elképzelhetetlen mértékűre emelkedett, holott élelmiszer van bőven a piacokon. A víz- és öntözési rendszerek sérülései miatt, amelyeket a jelen helyzetben nem lehet helyrehozni, a vízhez való hozzáférés lehetősége csökkent, és a víz minősége rendkívül leromlott. Ez egyre több, vízszennyezés által előidézett betegséget okoz.
Ahhoz, hogy a Gázai övezetben javuljanak a humanitárius körülmények, külön kell választanunk az életmentő segélyeket és az újjáépítés alapvető igényeit a biztonsági és politikai kérdésektől. Ha a több mint 60 éve vágyott izraeli–palesztin béke, és legújabban a palesztinok közötti megbékélés az életkörülmények javításának előfeltétele marad, akkor a Gázai övezetet a segélyektől való függés veszélyének tesszük ki az elkövetkező évekre, mindazzal együtt, amit ez a gázai palesztinok és jövőbeli hozzáállásuk számára jelent. Első lépésként jó lenne, ha megnyitnák a határátkelőket minden alapvető humanitárius segély és az újjáépítéshez szükséges anyagok számára. Ennek nem azért kell megtörténnie, mert a Hamász akarja, vagy mert a Hamász profitálhat belőle, vagy mert némely alapvető politikai határkövet elhelyeztünk, csupán azért, mert a gázaiaknak élet-halál kérdése. Az önkénteseket, akik jelenleg arra készülnek, hogy megkezdjék munkájukat Gázában, a Hamásznak és Izraelnek egyaránt el kell ismernie, és tisztelnie kell, mint független és önálló szereplőket. A humanitárius segítségnyújtás természetes és pártatlan, és a Gázának segítséget nyújtóknak minden lehetséges alkalommal hangsúlyozni kellene ezt az üzenetet.
Ezek a bevezető lépések, amelyek a gázai mindennapi életbe legalább egy kis méltóságot hoznának, miközben nem mozdítanák előre, vagy akadályoznák egyik fél politikai céljait sem. Gázában ma az emberiesség háttérbe szorult a politikával szemben, és csupán nagyon kevés ellátmány mindaz, amit a világ fel tud ajánlani azoknak a civileknek, akiket egy nem általuk előidézett politikai patthelyzet szorított sarokba. A támadás és a csaknem kétéves blokád következtében tönkrement infrastruktúra újjáépítése, valamint a legkiszolgáltatottabb gázaiak, a gyerekek és öregek ellátásának másodlagos tényezőből prioritássá kell előlépnie.
A biztonság, az élelem, a víz, az egészségügyi ellátás, az oltalom az alapvető emberi igények, nem pedig a jelentéktelen termékcsere. Épp itt az ideje, hogy ezt mindegyik érintett, aki a mérhetetlen gázai szenvedésben felelős, belássa végre.

A szerző az Egyesült Nemzetek humanitárius ügyekben illetékes főtitkárhelyettese, a sürgős segélyek koordinátora