A lesöpört sakktábla

2009. 06. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valami olyasmi történt a magyar belpolitikában, mint amikor az egyik fél becsületesen játszik, a másik meg egyfolytában csal, és a körülöttük lévő kibicek szemet hunynak a csalások tömege fölött. A becsülettel lépőnek elszakadt a cérnája, és fölborította a sakktáblát. Lehet kiabálni, hogy ez nem ér, lehet sopánkodni, hogy jaj, mégis észre kellett volna venni a tömérdek csalást, mert most ki tudja, melyik bábu hol állt, újra kell kezdeni mindent.
A Fidesz elsöprő győzelmét nem volt kunszt megjósolni, de a Jobbik ilyen mértékű előretörése meglehetősen váratlan volt. Lehet a dolgokat úgy értékelni, hogy a hétéves MSZP-kormányzás magával rántotta a magyar baloldalt, de ez csak féligazság. A magyar baloldalt az rántotta mélybe, hogy föladta eredeti céljait, szisztematikusan fölszámolta eszményeit, amelyekről egyre üresebb mondatokkal nyilatkozgatott. Hosszú évek óta vizet prédikált és whiskyt ivott. A politikai médiashow egy röpke áramszünet miatt kimúlt, hát ilyen az, amikor valami kiveri a biztosítékot. Az MSZP kormányzásának az utóbbi években kizárólag médiafedezete volt, politikusaik gátlástalanul nyilatkoztak egy olyan magyar valóságról, amelynek minden konkrét tapasztalat ellentmondott. Az MSZP elfogadottsága úgy dőlt be, mint a hitelek. Egyszerre kiderült, hogy a látvány mögött nincsen semmilyen fedezet. Nincs erejük a kormányzásra, nincsenek erkölcsi tartalékaik, sem elv, amelyet föl ne adtak volna, nincs ígéret, amelyet meg ne szegtek volna, sem gazemberség, amelyre ne kerestek volna mentségeket, ha saját embereikről volt szó. Szétpukkant a vörös léggömb, cafatjai úsznak a levegőben.
A Jobbikról most minden elemző azt nyilatkozza, hogy „kellene valamit kezdeni velük”. Hiszen ha előbb nem, egy év múlva minden bizonnyal ott fognak ülni a parlamentben. Pedig legelsősorban nem a Jobbikkal kell „kezdeni valamit”, hanem azokkal a problémákkal, amelyeket a Jobbik fogalmazott meg legradikálisabban. A politikai elitbe hamarosan beül egy társaság, akiktől mind a maradék baloldal, mind a mérsékelt jobboldal előre cidrizik. Persze, nem az a kérdés, képviselőik tudnak-e késsel-villával enni Brüsszelben, vagy hogy a szalvétába fújják az orrukat, bár van bennük hajlam arra, hogy a fényes termekben kiköpjenek a szőnyegre, ha meghallják a politikai korrektség jelszavát, s vigyázzállás helyett keresztbe tett lábbal üldögéljenek csak és kacagjanak.
Viszont a liberálisokat elfújta a szél. A médiában azért számíthatunk még tevékeny károkozó közreműködésükre. Mert könnyebb a fasiszta veszélyről szónokolni, mint szembenézni a folyamatosan szegényedő vidék napi fenyegetettségével, a városi munkanélküliek növekvő számával, vagy az alsó középosztály veszélyes kihullásával a polgárságból.
Nagy átrendeződések idején szerencsésebb, ha a történelem analóg helyzeteinek mélyebb megismerésére vállalkozunk, mint ha tanácstalanul állunk a fejlemények előtt. Ajánlom olvasásra Gyurgyák János Ezzé lett magyar hazátok című könyvét, különös tekintettel művének Magyar fajvédelem és fajelmélet fejezetére e mozgalmak indítékairól, erkölcsi látszatú dörgedelmek helyett elemző fejtegetéseit e politikai szerveződések valódi természetéről, a szociális igazságtalanságok olyan mértékű feltorlódásáról, amely a 30-as éveket mérgezte. Mert itt van a kulcs, a Jobbik előretörésének kulcsa leginkább a 30-as évek helyzetelemzéséből, politikájából érthető. A Jobbik sikerének igazi oka nem a fasizálódásra hajlamos magyar lelkületből vezetendő le, hanem a baloldal árulásából és a megbélyegzésre specializálódott liberálisok gyűlölködéséből. Ma politológusok hada keresi a választ arra: hogyan lehet, hogy a Fidesztől szemmel láthatóan nem mentek el a szavazók, és a Jobbik mégis ekkorát lépett előre? Megígérték nekünk, hogy majd még ezt elemezni fogják, honnan, miféle sötét odúkból került elő ennyi radikális szavazó? Azt hiszem, onnan kerültek elő. Az életük sötét odúiból. A kilátástalan helyzetbe kényszerültek köréből. A magukat fönntartani nem képesek, a fenyegetettségben élők köréből. A Jobbikra azok szavaztak, akiket megtámadtak az utcán. Akiket kirúgtak a munkahelyükről. Akiket megaláztak a segéllyel, aztán a segély megvonásával. Akire kést rántanak, ha nem akarja odaadni a sötét kapualjban a pénztárcáját, s ha elmegy a rendőrségre, kiröhögik, mert az ő kára húszezer alatt van, de akitől soha senki nem kérdezte meg, hogy kis nyugdíja mennyivel van a húszezer fölött, vagy családja egy főre eső jövedelme mennyivel maradt a húszezer alatt.
Szórólapjukon az EU-parlamentbe szánt MSZP-s képviselők többek közt tartós eljárással készülő útburkolati jelekkel csalogatták szavazni a választópolgárt. Lehet, hogy inkább a nemzeti földvagyon megóvásáról kellett volna programot adniuk? A három hölgy közül az egyik csíkos blézerben fényképeztette magát. Érzi, hogy ez lesz az új divat az MSZP-ben, bár kevésbé pasztell színben, Zuschlag már fölpróbálta a markánsabb, fekete-fehér csíkos változatot. A Fidesz mellől sikerült lenulláznia magát először a kisgazdáknak, aztán szánalmas taktikázásával taccsra vágta magát az MDF, (hiába úsznak boldogságban az egy szem képviselőjükkel, mert az nekik Bokros személye miatt csak egy újabb blamázs). A Fidesz tehát nem veleszületett diktátori hajlamai miatt, hanem a magyar választási rendszer okán kényszerült arra, hogy egy egységes, erős jobboldalt szervezzen, rendkívül kitartó és szívós munkával, amelynek beérett a gyümölcse. De közben beérett egy másik gyümölcs is, a Jobbik fáján: elég fanyar, sokan bele sem mernek kóstolni, annyira vad nekik, de a szegény emberek ezt a gyümölcsöt is leszedik, fogyasztják, szörpöt, lekvárt főznek belőle, mert meg kell próbálniuk fönntartani magukat nemesítetlen termésekkel is. Az is jobb, mint az éhezés. A Fidesz nem jár jól a Jobbik előretörésével, beláthatatlan konfliktusok sora remélhető egy olyan párttól, amely a neki nem tetszőknek még a gyerekeit is büntetné, és a rossz emlékű csendőrségre vágyik egy megregulázott rendőrség helyett. A Jobbik programadói most sok szavazatot szereztek, de számukra a neheze még hátravan: meg kellene szerezni azoknak a mérsékelt jobbközép erőknek a bizalmát is, amelyek egy következetesebb értékrend jegyében kötelezőnek tartják, hogy minden egyes emberben, még a bűnözőben, a csalóban, a gyilkosban is meglássák, s végső soron tiszteljék az embert. Sok jobboldaliban föl sem merül, hogy a Jobbikra szavazzon, de meg akarja érteni ennek a politikai előretörésnek az okait. Kevésbé a néplélekből, inkább a magyar valóságból.
Mi olyan média fogyasztói vagyunk, amely már a megfogalmazásával is hazudik. Nemrég hírt adott minden csatorna arról, hogy Bajnai Gordon Krakkóban „megvédte” Orbán Viktort, aki szerinte – Ficóék állításával szemben – „nem neofasiszta”. Csakhogy Orbán Viktor nem szorul egy Bajnai védelmére sem ebben, sem más ügyben, a kormányfőnek pedig illene emlékeznie arra, hogy mérsékelt jobbközép erők lefasisztázásért nem kell nekünk északi szomszédainkhoz menni, megteszi ezt a szívességet nekünk a jelenleg Bajnait sztároló hazai média. Nem nehéz megjósolni, hogy a Jobbik előretörése nyomán fasizmusbélyegből perceken belül egy egész gyűjteményt fog piacra dobni a liberális nyomda. Sem értelmiségijeik, sem politikusaik nem arról híresek, hogy hibáikért, elrugaszkodásaikért feleljenek. Előbb várható tőlük, hogy pártjuk roncsaiból amulettet faragva egyszemélyes ítélőszékekként járkáljanak föl s alá „a magyar provinciában”. A szellem emberei egyelőre téli álmukat alusszák, pedig tombol a nyár, s mire jövő tavasszal kikecmeregnek barlangjaikból, addigra akár még egyszer átrendeződhet a világ.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.