A tetovált lány

Fehér Gáspár
2009. 06. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi idők legnagyobb svéd könyvsikerét az Animus Kiadó ugyan nem a skandináv krimik újabb darabjaként adta ki, de azokba is tökéletesen beleilleszthető. Mivel a Millennium folyóirat című tervezett regénysorozatot az író, Stieg Larsson váratlan halála félbeszakította, az elkészült három részt a kiadó elegánsan trilógiának nevezi, amelynek első része olvasható most magyarul is. Az első kötetből világszerte több millió példány fogyott el, és Svédországban az év elején bemutatták már a megfilmesített változatot is.
Nem vegytiszta krimiről van szó. Mikael Blomkvist gazdasági újságíró éppen túl van egy vesztes rágalmazási peren, amikor egy milliárdos iparmágnás felkéri, hogy kényszerű pihenője alatt írja meg népes családjának történetét. Ám az igazi feladat kideríteni azt, mi történt a férfi unokahúgával, akinek negyvennégy éve egy nagy családi összejövetelen nyoma veszett. Az eset a bezárt szoba rejtélyének kiterjesztése, hiszen az ünnepségnek helyet adó szigetről az események idejében senki sem juthatott ki. A skandináv krimikre oly jellemző rég múlt események feltárásának izgalmas története kissé balszerencsés módon ékelődik a kerettörténetbe, Blomkvist lapjának és a milliárdos Wennerströmnek a küzdelmébe. Így eshet meg, hogy mire minden titokra fény derül, még jó kilencven oldal hátravan a regényből.
A könyv arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a nők ellen elkövetett erőszak – gyakorisága ellenére – az eseteknek csak kis százalékában jut a rendőrség tudomására (a regény eredeti címe Férfiak, akik gyűlölik a nőket). A történetben felbukkanó hátborzongató és rejtélyes gyilkosságok pedig mind rendőrségi aktákból származó megtörtént esetek. A magyar címfordítás az író szándéka ellenére emel ki egy amúgy nagyon fontos szereplőt, Lisbeth Salandert, a gyámság alatt álló fiatal szociopata hackert, aki maga is szexuális bántalmazás áldozata lesz. Ahogy a jó krimitől elvárható, A tetovált lány is több izgalmas nyomozásnál: társadalomkritikai éle és többrétegű üzenete van. Ilyen például az a csak sejtett, de az emberekben nehezen tudatosuló tény, hogy manapság már bárkit bármikor és bárhol le lehet hallgatni, és bárkiről bármit meg lehet tudni. Nem túl jó hír. Mindezt Stieg Larsson közel hatszáz oldalon, olykor ugyan kissé terjengősen, összességében azonban izgalmasan és érdekesen meséli el nekünk.
(Stieg Larsson: A tetovált lány. Animus Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 3490 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.