Az SZDSZ lukácsi útja és az öreg kutya esete

Diogenész Laertiosz neves antik filozófiatörténész Platónról szóló életrajzában megjegyzi, hogy a fiatal filozófus még az Akadémia megalapítása előtt Siracusában járt, ahol összekülönbözött a helyi diktátorral, az ifjabb Dionüszosszal, olyannyira, hogy Platónnak menekülnie kellett a városból, mert életét veszély fenyegette. Későbbi írások szerint azonban Dionüszosz azért haragudott meg Platónra, mert az utóbbi politikai babérokra törvén a diktátor hatalmát veszélyeztette. Mindezek után az ókor legnagyobb filozófusa hazatérhetett Athénba, és megalapíthatta a híres Akadémiát.
Valami hasonló játszódott le Magyarországon a hetvenes évek elején, amikor az Aczél György neve által fémjelzett kultúrdiktatúrának a szélsőbaloldali filozófus, Lukács György tanítványai által alapított budapesti iskola esett áldozatul, mert a kádári kultúrpolitika már nem tudta tolerálni a szocializmus negatívumait bíráló csapat megnyilvánulásait. Így aztán többen emigrációba kényszerültek, többek között Heller Ágnes és férje, Fehér Ferenc (akinek e sorok szerzője barátja volt, és együtt dolgozott vele 1978-ban egy rangos New York-i egyetemen). A házas- és szerzőpár külföldön is tántoríthatatlanul folytatta a Kádár-rezsim bírálatát, és olyan remekművekkel állt elő, mint a The Dictatorship of Needs (A hiány diktatúrája), valamint az 1983-ban Londonban megjelent könyvük, az Egy forradalom üzenete, amely 1956-nak állít maradandó emléket. Amikor azonban a rendszerváltozás után Heller Ágnes visszatért Magyarországra – Platónnal ellentétben –, nemhogy felhagyott a politizálással, de egyenesen elmerült benne és (kizárásos alapon) a Szabad Demokraták Szövetsége mellett ágál a mai napig bezárólag. Az SZDSZ intellektuális gyökerei is többé-kevésbé a lukácsi iskolánál keresendők. 1974-ben a Konrád György–Szelényi Iván szerzőpáros megírta nagyívű szociológiai tanulmányát, amely Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz címet kapta. A korszakos jelentőségű mű első kópiáját természetesen azonnal elkobozta a titkosrendőrség, de különös módon egy példány valahogy mégis kijutott az akkor már ausztrál emigrációban élő Szelényihez. Konrádnak is felajánlották az emigráció lehetőségét, de ezt visszautasította, mondván, hogy papírt és írógépszalagot lehet a boltokban vásárolni, ő mást ettől az államtól úgysem vár.
A könyv lényegében felvázolja a magyar, akkor még homogénnek tartott, önmagában való értelmiségi osztálypozíció lehetőségét, ami Konrád szerint nem jelentett kevesebbet, mint azt, hogy az értelmiség a társadalom egy partikuláris osztályává váljon, és saját érdekeit legyen képes végigvinni. Mint ismert, ez a prognózis csak részben valósult meg (az értelmiség végül nem osztállyá, hanem politikai párttá nőtte ki magát), de ez a szervezet kizárólag csak olyat tagokat volt hajlandó toborozni, akik egy szélsőségesen neoliberalista, a nemzeti történelmi gyökereket tagadó filozófiát vallottak a magukénak. Ez a világkép csak az extrém individualizmust ismeri el, elvet minden transzcendenciát, mert ahogy Heller Ágnes fogalmaz az Igazságosságon túl című könyvében (1990), az ember a saját végzete lesz, nem segíti, s nem is akadályozza ebben az ég. Így alakul ki az SZDSZ holdudvara, egy olyan elitista-fölénytudatos csoport, amely először harcos kommunistaellenességet színlelve lesz a második legnagyobb párt Magyarországon 1990 után, majd a szégyenteljes taxisblokád támogatása, illetve a Demokratikus Charta megszervezése után, 1994-ben az MSZP-t megzsarolva lép elő a politikai és kulturális hatalom jóformán egyedüli hatalmi letéteményesévé.
A párt az ezt követő választásokon hamarosan elveszíti szavazóbázisának kétharmadát, azután már szinte alig marad szavazója, ám ez önkritika és önvizsgálat helyett csak tovább erősíti az MSZP-s kényszerpályát. Később, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatása után egy rövid ideig úgy tűnt, a balliberális párt talán komolyan megtorpan, de hamar kiderült, hogy a jobboldaltól súlyosan szorongó értelmiségi holdudvar Heller Ágnestől Esterházyn keresztül Nádas Péterig összezárt, emígy legitimálva a végsőkig kompromittált Gyurcsányt és kormányát. És ugyanez játszódott le ebben az értelmiségi szubkultúrában akkor is, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök D–209-es titkos ügynöki múltjára fény derült. Az MSZP–SZDSZ-kormányzás – újabb árulások és önfeladások árán, de – folytatódott, ami tart a mai napig.
A közelmúltban Heller Ágnes Pécsett tartott előadást a délszláv helyzetről, Koszovóról és az autonómia problematikájáról. Heller lényegében óvott a nemzetiségi alapú autonómiától, szerinte egyfajta idealisztikus páneurópai konföderáció lehet a megoldás. (Ez felért egy üzenettel az erdélyi, felvidéki és délvidéki magyarok számára.) A Magyarországon tanító Fullbright-ösztöndíjas amerikai egyetemi tanároknak jóformán kötelező volt a részvétel, mert külföldön még mindig a Lukács-iskola tagjai a legismertebb magyar értelmiségiek (akik vezető nyugati lapokban szélsőségesezik, nácizzák, rasszistázzák Orbán Viktort és a Fideszt), és ezen a helyzeten sokáig lehetetlen volt változtatni.
E szűk, ám annál befolyásosabb (sokak szerint erőszakos) érdekcsoport mindeddig egy kihívók nélküli intellektuális szférában létezett, ahol mindig és mindenütt ők képviselték az akadémiai mércét és dominálták a sajtót, a médiát. De semmi sem tart örökké, és Magyarországon már nagyon sokan nagyon unják, hogy húsz éve írják-mondják ugyanazt a hazugságot, ugyanabban a hangszerelésben, ugyanazok. Már szinte senki nem hisz nekik, ráadásul egy új politológusgeneráció van feljövőben, akik bátran (olykor briliánsan) érvelnek saját igazuk mellett, mert nekik a Lukács-iskola már csak (meghaladott) történelem.
A régi mondás szerint öreg kutyát már nem lehet új trükkökre tanítani. A régi trükköket pedig lassan már illenék elfelejteni: a rasszistázós, szélsőségesezős, kirekesztős plakátkampány éppen ilyen, ami gyaníthatóan csak a hisztérikus légkör előállítására alkalmas, ellenben az Európai Parlamenthez garantáltan semmi köze. Sőt, a társadalom döntő többségét szívósan önmaga ellen hangoló pártnak beérni látszik a vetése: a balliberális szélsőség – a felmérések szerint – nem ér többet két százaléknál, és valószínű, hogy EP-listája történelmi vereséget szenved. Az idő egyszerűen túllép az SZDSZ-en. De túllép az ATV-ben a napokban a Fidesz várható győzelmét a putyinizmussal azonosító Heller Ágnesen, illetve a pártot meghatározó Lukács-iskolán is. A jövő évi közös lista után nem marad más, mint beolvadás az MSZP-be.

A szerző politológus, egyetemi oktató