A kívánatos elszámoltatásoknak azonban erre a területre is ki kell terjedniük: mennyibe került nekünk pontosan Bolgár György médiapolihisztorsága; vagy a Dávid Ibolyából, Kuncze Gáborból és Gyurcsány Ferencből műsorvezetőt faragó Klubrádió?
Erősen veszteséges a Táncsics alapítvány, mégis nagy érte a tülekedés. A szocialisták pártalapítványa tavaly (Lamperth Mónika hozzáértő vezetésével) negyvenhatmilliós veszteséget halmozott fel. Érdekes kérdés, hogy ez miként lehetséges: hogyan költhettek többet, mint amennyijük volt? Az állammal, a költségvetéssel büntetőjogi következmények nélkül meg lehet ezt a stiklit csinálni – de egy alapítvánnyal? Lamperthet egy friss frakciódöntés szerint hamarosan a munka és feladat nélkül maradt Gyurcsány Ferenc váltja az alapítvány élén – a kiakolbólított Lamperth rögtön rá is döbbent így utólag, hogy Őszöd után valakinek fel kellett volna állnia. Az alapítványért, a párt feletti informális hatalomért való tülekedés a számok ismeretében érthető meg: tavaly Lamperthék 616 millió forintot költöttek 570 milliós bevétel mellett, amiből 526 millió származott az állami költségvetésből. A deficit nem csekély részben a baloldali pártsajtó nagyvonalú megsegítésének tulajdonítható: a 153 milliós tételből egyebek mellett a Népszava, a Hócipő és a 168 Óra részesült. De 105 milliót együttműködési megállapodás alapján is kifizettek; a legnagyobb összeget, 36 milliót a Klubhálózat Alapítvány kapta.
Paradox dolog, hogy a Klubháló című hithű szocialista internetes portál ad helyet Zöldi László szintén naponta frissülő médianaplójának is. Zöldi a nyomtatott sajtóból távozva utazó médiaprofesszorrá képezte át magát, bloggerként pedig (Táncsics-segély ide vagy oda) időnként „kibeszél” az MSZP papírmasé kulisszája mögül. Most, hogy a szocialista berkekben eluralkodott a borítékolható vereségtől rettegő pánik, nem érdektelen, hogy miként vélekedik Zöldi az utóbbi hét évben nem kis részben adóforintokból működtetett baloldali médiabirodalomról.
A felütés valóban érdekes: „Jövő ilyenkor miből él meg Bolgár György?”. Merthogy ő az MSZP egyik jolly joker sajtómunkása, aki bejátssza a teljes párt közeli médiafelületet. Zöldi felfigyel rá, hogy Bolgárt politikai elfogultságai miatt máris eltanácsolták a Metropol publicisztikai rovatától. Maradt egyelőre a vegetáló, Zöldi szerint is piacképtelen Népszava; a 168 Óra, amely „abból él, hogy alkalmanként néhány milliót nyer különböző minisztériumok pályázatain”; a Klubrádió, „amelynek tulajdonosa szerdán este jelentette be a Pallas Páholyban, hogy legföljebb az év végéig bírja”; valamint az ATV, „amelynek anyagi háttere titokzatos, átláthatatlan, annyit azonban tudhatunk róla, hogy évente sok száz millió forintba kerül”. Szanyi Tibor Szent István parki Sajtófesztjén (amelyet ugyancsak a Táncsics alapítvány támogatott) a Népszava mellett jelen volt a Vasárnapi Hírek, az ATV és a Klubrádió is. Zöldi a „baloldali értékeket képviselő médiumok” körébe sorolja még a Népszabadságot, a Kritikát, a Mozgó Világot, az Egyenlítőt, az Eszméletet és a Tekintetet. „A jelek arra utalnak, hogy a Szent István parkba zarándokoló szerkesztőségek szorosabb kapcsolatban állnak az MSZP-vel” – fogalmaz. A fesztiválozás ugyanakkor aggodalommal is együtt jár, nem hiába jelentette ki Mesterházy Attila frakcióvezető a Népszavában: „Ma Magyarországon nagyon erős, hittel teli jobboldali médiatúlsúly van.” Zöldi szerint ez elterjedt nézet a baloldalhoz tartozók körében. Ugyanis „a hazai médiarendszer hátrányosan változott az MSZP szempontjából, ám ettől még a szocialista politikusoknak komoly lehetőségeik volnának, hogy üzeneteiket eljuttassák a választópolgárokhoz. Kár, hogy ezeket a lehetőségeket nem nagyon használják ki.” Nem lehet, hogy az a baj: nincsenek üzeneteik? De Zöldi szerint is „e torz felfogás mögött történelmi összefüggés rejlik: megszokták, hogy a baloldalnak monopóliuma van a hazai médiában”. Ezt még diktatúracsinálóként szokták meg, ám „a baloldali hegemónia megtört. Azóta folyamatosan töröget, és az újabb meg újabb szikladarabok leszakadása dübörgéssé erősödött a baloldali értelmiségiek fülében.”
Zöldi a szocialista „ősbűnt” Medgyessy Péter 2002 augusztusában elhangzott pökhendi mondatában véli felfedezni. Amikor Orbán Viktor felvetette, hogy méltányosságból legyen az ellenzéké a köztévé „kevéssé nézett második csatornája”, Medgyessy azt vetette oda: „Akinek televízió kell, az vegyen magának.” Zöldi szerint ennek következménye, hogy létrejött a Hír TV, „a magyar CNN”, aminek sikere láttán „2004 elején Hiller István nyilvánosan is eltűnődött: ha Orbánéknak sikerült gründolni egy médiabirodalmat, akkor talán a magyar szocialistáknak sem ártana hasonlón törni a fejüket”. Ám ezt ők (kormánypárti helyzetből) nem piaci alapon gondolták megcsinálni. Az MSZP ehelyett 2004 elejétől „igyekezett kiépíteni az újszerűen megszervezett, hozzá lazán kapcsolódó, állami támogatásokkal életben tartott médiahálózatát. A válaszkísérlet logikus volt, bár sokak tudatában állt össze kudarccá, ha úgy tetszik: a jobboldali média túlsúlyává.”
A kudarcérzet véleményem szerint abból ered, hogy még a létező gyurcsányizmus viszonyai között sem volt többé előállítható a létező kádárizmus idején megszokott, sőt természetesnek tartott baloldali véleménymonopólium. Viszont változatlanul természetesnek tartották, hogy – a közmédiumok kormánypárti túlsúlya mellett – az adófizetők a magánszféra baloldali orgánumait is „megsegítsék”. Sőt, meg sem kísérelték a piacosodást: sem a baloldali orgánumok, sem a baloldali politikusok. „Mintha mindkét fél adottságnak venné, hogy a huszonegyedik században egy ballib elkötelezettségű orgánum csak veszteséges lehet, és a különbözetet különféle (legális állami és titkos ki tudja, milyen) forrásokból teremti elő az üzeneteihez médiafelületet és készséges újságírókat igénylő politikai szervezet.” Mondanom sem kell: ez nem adottság – ez valami más. Ennek ellenére az állam pártcélú megcsapolása „hét év óta működik. De mi lesz jövőre, ha úgy alakul, hogy eldugulnak a források? Miből fognak megélni a piacképtelen újságok, rádiók, tévék, hírportálok? Miből fognak megélni azok az újságírók, akik eme orgánumokhoz kötődnek?”
Ez talán legyen az ő problémájuk. A kívánatos elszámoltatásoknak azonban erre a területre is ki kell terjedniük: mennyibe került nekünk pontosan Bolgár György médiapolihisztorsága; vagy a Dávid Ibolyából, Kuncze Gáborból és Gyurcsány Ferencből műsorvezetőt faragó Klubrádió? Nem lesz egyszerű a felgöngyölítés, ugyanis a balliberális médiabirodalom kiépítése nagyrészt épp az alapítványi formán keresztül valósult meg. „Adott például egy milliárdos, aki mondjuk évi kétszázmillió forinttal támogatja a szociáldemokrata napilapot, ennek fejében energiaszolgáltatási közvetítő lehet a magyar állam és egy másik állam között (Népszava). Vagy adott egy főszerkesztő, aki politikai kapcsolatai révén eléri, hogy a folyóiratot kiadó alapítványt állami bankok és vállalatok támogassák (Mozgó Világ). Vagy adott egy televízió, amely mögött ciprusi offshore cég áll, mögötte pedig a Hit Gyülekezete meg az MSZP, esetleg az SZDSZ rejlik (ATV). Vagy adott egy rádió, amely apránként kiterjeszti vonzáskörzetét Magyarország közepére, miután azonban hirdetésekből nem él meg, rászorul különböző minisztériumok támogatására (Klubrádió). Nagyjából ugyanez vonatkozik heti- és kétheti lapokra is (168 Óra, Hócipő). Ha majd egyszer valamelyik fiatal médiatörténész átnyálazza a legnagyobb állami cégek szponzorációs kiadásait, a minisztériumok pályázatait, akkor választ kap a média meg a kormánypárt kapcsolataira.” Fiatal médiatörténészek: rajta, tegyétek a dolgotokat!
