Betyárvilág

Az idén is kipödörték bajszukat Rózsa Sándor követői meg a büszke vitézek Kiskunfélegyházán, ahol harmadik alkalommal szálltak versenybe az arcszőrzetek királyának címéért. A verseny persze sokkal többről szól a külsőségeknél. Arról is tanúskodik, hogy a nagyvárosi rohanás helyett sokan választanának olyan életet, amelyben van idő rá, hogy nagy műgonddal nevelgessék bajuszukat.

György Zsombor
2009. 06. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem is olyan régen még minden tisztességes magyar férfiember viselt bajuszt vagy szakállat, furcsán néztek arra, akinek csupasz volt a képe. Így ment ez ezer éven át. Ma mégis ennek az ellenkezője igaz, már ami a bajuszt illeti. Gulyás László ezért is döntött úgy három esztendeje társaival, hogy megversenyeztetik a hagyományos arcszőrzet viselőit.
Rózsa Sándor, a betyár nyomába szegődve Kiskunfélegyházán ütöttek tanyát, aki a feljegyzések szerint itt kapta meg Kossuth Lajos menlevelét. A szerte Európából visszajáró bajuszkirályok legutóbb ma egy hete gyűltek össze, akkor rendezték a III. kunsági bajuszfesztivált.
Két versenyző sajnos nem ért ide, mert Kazahsztánból lovagolnak még hazafelé, megérkezett viszont a peckes német delegáció, egészen extrém viseletekkel. A Bart- & Kulturclub Belle Moustache 13 versenyzővel érkezett Stuttgartból, az Ostbayerischer Bart- und Schnauzerclubot pedig négyen képviselték. Akad köztük olyan, aki kimondottan a rendezvény kedvéért állította be többórás munkával figyelemfelkeltő bajuszkölteményét, míg mások versenyen kívül is viselik a nem mindennapi külsőt. Utóbbiak közé tartozik a Paulként bemutatkozó német úr is, akinek bajuszfesztávolsága nagyobb ragadozó madár szárnyaihoz mérhető.
A hazai versenyzők viszont más megfontolásból növesztik bajszukat. Gulyás László azt mondja, náluk ez nem valamilyen hóbort vagy divat, megjelenésük sokkal inkább személyiségükről árulkodik, ittlétük pedig a hagyományok tiszteletével magyarázható. Bár meglehet, a bajuszviselet ma már önmagában is életforma.
Hogy teljes legyen a kép, a versenyzők többsége hagyományos öltözetet vett magára, vitéz Tóth Károly például huszárviseletben lép színpadra. „A világot az Isten nagyon szépnek teremtette. S hogy benne az élőlények ne unatkozzanak, két nemet is alkotott, a nőstényt meg a hímet. Mindkettőt el is látta a maga jellemzőivel, a pávát például a szép nagy farkával. Nekünk ilyenünk nincs, de helyette ott a bajusz” – magyarázza a külsőségek fontosságát a nyolcvanéves huszár.
A színpadon aztán Pál Istvánt, a kilencvenéves dudást köszöntik, de nyomban utána megjelennek a legifjabb generáció képviselői, a totyogó, szalmabajszú óvodások, elvégre a betyárkodást nem lehet elég korán kezdeni. A hölgyekből álló zsűri előtt hét kategóriában lehet bemutatkozni, ők pedig pontoznak, bírálnak, tanakodnak, s legszívesebben mindenkit díjaznának. Mint elárulják, a méret csak a látvány miatt érdekes, a döntésnél a forma és az összhatás számít igazán. Vagyis a külső-belső harmónia, ami aligha jellemzi a pénz és siker után rohanó nagyvárosi emberek többségét. A legtöbb résztvevő harmincas–negyvenes éveiben jár, amikor a színpad mögött szóba elegyedem velük, egyikük megjegyzi: bár mostanában a melegfelvonulás a divat, nekik ez a világ jobban tetszik. Még akkor is, ha ebben a kellemes alföldi kisvárosban kevesebb a kamera, mint az Andrássy úton. (Talán csak a véletlen műve, hogy ugyanezen a napon az alaszkai Anchorage-ban is megmérettek a bajszos és nagy szakállú emberek, idehaza meg, hogy, hogy nem, róluk több hír jelent meg, mint Kiskunfélegyházán összegyűlt társaikról.)
Királynak az idén a bugaci dudás, pásztor, népművelő Varga Mihályt választják meg, jövő ilyenkorig semmiképpen sem szabadulhat meg bajszától. Bár ahogy elnézem, nem valószínű, hogy ilyet tervezett. A versenyzők többsége persze hétköznapi foglalkozást űz, régi paraszti viseletben sem járnak máskor az utcán, néha azonban nagyon is jólesik nekik visszamenekülni ebbe a sokkal élhetőbb világba. Persze arcszőrzet nélkül, ahogy itt mondják, bőrbajuszúként is meg lehet ezt tenni, a viselet inkább az életfelfogásnak a szimbóluma, mintsem kötelező kelléke.
Gulyás László szerint egyre többen unják meg a mindennapos értelmetlen rohanást, a szürkeséget, s a hagyományok, az időtálló értékek felé fordulnak. Úgyhogy egyszer talán eljön az idő, amikor ismét nem lesz különcség normálisnak lenni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.