Nem is olyan régen még minden tisztességes magyar férfiember viselt bajuszt vagy szakállat, furcsán néztek arra, akinek csupasz volt a képe. Így ment ez ezer éven át. Ma mégis ennek az ellenkezője igaz, már ami a bajuszt illeti. Gulyás László ezért is döntött úgy három esztendeje társaival, hogy megversenyeztetik a hagyományos arcszőrzet viselőit.
Rózsa Sándor, a betyár nyomába szegődve Kiskunfélegyházán ütöttek tanyát, aki a feljegyzések szerint itt kapta meg Kossuth Lajos menlevelét. A szerte Európából visszajáró bajuszkirályok legutóbb ma egy hete gyűltek össze, akkor rendezték a III. kunsági bajuszfesztivált.
Két versenyző sajnos nem ért ide, mert Kazahsztánból lovagolnak még hazafelé, megérkezett viszont a peckes német delegáció, egészen extrém viseletekkel. A Bart- & Kulturclub Belle Moustache 13 versenyzővel érkezett Stuttgartból, az Ostbayerischer Bart- und Schnauzerclubot pedig négyen képviselték. Akad köztük olyan, aki kimondottan a rendezvény kedvéért állította be többórás munkával figyelemfelkeltő bajuszkölteményét, míg mások versenyen kívül is viselik a nem mindennapi külsőt. Utóbbiak közé tartozik a Paulként bemutatkozó német úr is, akinek bajuszfesztávolsága nagyobb ragadozó madár szárnyaihoz mérhető.
A hazai versenyzők viszont más megfontolásból növesztik bajszukat. Gulyás László azt mondja, náluk ez nem valamilyen hóbort vagy divat, megjelenésük sokkal inkább személyiségükről árulkodik, ittlétük pedig a hagyományok tiszteletével magyarázható. Bár meglehet, a bajuszviselet ma már önmagában is életforma.
Hogy teljes legyen a kép, a versenyzők többsége hagyományos öltözetet vett magára, vitéz Tóth Károly például huszárviseletben lép színpadra. „A világot az Isten nagyon szépnek teremtette. S hogy benne az élőlények ne unatkozzanak, két nemet is alkotott, a nőstényt meg a hímet. Mindkettőt el is látta a maga jellemzőivel, a pávát például a szép nagy farkával. Nekünk ilyenünk nincs, de helyette ott a bajusz” – magyarázza a külsőségek fontosságát a nyolcvanéves huszár.
A színpadon aztán Pál Istvánt, a kilencvenéves dudást köszöntik, de nyomban utána megjelennek a legifjabb generáció képviselői, a totyogó, szalmabajszú óvodások, elvégre a betyárkodást nem lehet elég korán kezdeni. A hölgyekből álló zsűri előtt hét kategóriában lehet bemutatkozni, ők pedig pontoznak, bírálnak, tanakodnak, s legszívesebben mindenkit díjaznának. Mint elárulják, a méret csak a látvány miatt érdekes, a döntésnél a forma és az összhatás számít igazán. Vagyis a külső-belső harmónia, ami aligha jellemzi a pénz és siker után rohanó nagyvárosi emberek többségét. A legtöbb résztvevő harmincas–negyvenes éveiben jár, amikor a színpad mögött szóba elegyedem velük, egyikük megjegyzi: bár mostanában a melegfelvonulás a divat, nekik ez a világ jobban tetszik. Még akkor is, ha ebben a kellemes alföldi kisvárosban kevesebb a kamera, mint az Andrássy úton. (Talán csak a véletlen műve, hogy ugyanezen a napon az alaszkai Anchorage-ban is megmérettek a bajszos és nagy szakállú emberek, idehaza meg, hogy, hogy nem, róluk több hír jelent meg, mint Kiskunfélegyházán összegyűlt társaikról.)
Királynak az idén a bugaci dudás, pásztor, népművelő Varga Mihályt választják meg, jövő ilyenkorig semmiképpen sem szabadulhat meg bajszától. Bár ahogy elnézem, nem valószínű, hogy ilyet tervezett. A versenyzők többsége persze hétköznapi foglalkozást űz, régi paraszti viseletben sem járnak máskor az utcán, néha azonban nagyon is jólesik nekik visszamenekülni ebbe a sokkal élhetőbb világba. Persze arcszőrzet nélkül, ahogy itt mondják, bőrbajuszúként is meg lehet ezt tenni, a viselet inkább az életfelfogásnak a szimbóluma, mintsem kötelező kelléke.
Gulyás László szerint egyre többen unják meg a mindennapos értelmetlen rohanást, a szürkeséget, s a hagyományok, az időtálló értékek felé fordulnak. Úgyhogy egyszer talán eljön az idő, amikor ismét nem lesz különcség normálisnak lenni.
Napi sudoku
